Pénzügy

Ötéves csődvédelmet kaphatnak a családok

A tervezet szerint azok kaphatnának védelmet, akiknek a tartozása több mint 200 ezer, de kevesebb, mint 40 millió forint – tudta meg a Magyar Nemzet.

Az eredeti javaslat szerint azok léphetnének be a csődvédelembe, akiknek tartozása több mint 200 ezer forint, de kevesebb mint 40 millió – mondta el a Magyar Nemzetnek a Kereszténydemokrata Néppárt által előkészített jogszabálytervezetről Harrach Péter, a párt frakcióvezetője.

A tartozások száma nem haladhatná meg a tízet, vagyis ennél kevesebb cég, illetve banknak lehetne törlesztési kötelezettség. A csődvédelmi időszakot a kereszténydemokraták öt évben állapítanák meg, ennyi ideje lenne egy családnak, hogy a csődgondnok segítségével minden tartozását rendezze, és tiszta lappal folytathassa az életét.

Az eredeti tervezet szerint a jogszabály 2016 elején léphet életbe, mindamellett nem kizárt, hogy a csődvédelmet kérők fokozatosan kerülhetnek be – mondta Harrach Péter, aki szerint a Fidesz által is támogatott tervezetet a szerdai kormányülésen már meg is tárgyalhatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik