Pénzügy

A forint gyengülésére számít a JP Morgan

pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság (pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság, )
pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság (pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság, )

Az olaj ára alacsony marad az idén, véli a JP Morgan befektetőház ügyfél igazgatója, Franz-Josef Loerch. Az Alapblog.hu-nak adott interjúban azt fejtegeti, hogy Európa, illetve az euró nyomába se „léphet” Amerikának és a dollárnak.

A jelen helyzetben az amerikai fogyasztóknak áll a világ, valamint jól járnak az olajimportra szoruló ázsiai feltörekvő országok. Szerinte Magyarország nem hozza a várt eredményeket, a forint inkább gyengül, mint erősödik. Európában a kötvénypiacon a spanyol és az olasz papírok mutatkoznak a legjobb befektetésnek.

Amerika és az olajár

Franz-Josef Loerch a Zentai Péternek adott interjújában kifejti, hogy az Amerikai Egyesült Államok áll a JP Morgan fókuszában. „Az amerikaiak keresetük ötven százalékát költik energiahordozókra, főként benzinre. Az amerikai belső piac az, ahol a benzinár szinte egy az egyben követi a nyersolaj világpiacán zajló mozgásokat. Az amerikai kutaknál néhány hónap leforgása alatt feleződött a benzin literenkénti ára. Egy gallon négy dollár helyett kettőbe kerül. Az amerikai polgárok a most náluk maradt százmilliárdok javarészét máshol vásárolják le, a fogyasztás meredeken emelkedik” – nyilatkozta.

A Fed-et nem az olajpiaci árzuhanás motiválja. A kamatemelési ciklus mindenképpen beindult volna az idén, bár kétségtelen, hogy a sokkal olcsóbbá vált energiaárak által felpörgő fogyasztás körülményei között a jegybank a vártnál előbb és erőteljesebben fog kamatot emelni.

Loerch szerint az olajár egyszerűen nem tud visszakúszni a korábbi magaslatokba, nem fogja megközelíteni a száz dollárt hordónként. A JP Morgannél abból indulnak ki befektetési célpontokat keresve, hogy meghatározó módon olyan cégekre, devizákra, kötvényekre kell szert tenni, amelyek a tartósan alacsonyabb olajárakból profitálnak, mint például a kereskedelem, szabadidő, utazás… De a szakértő megvásárolja az Apple új kötvényeit is, mert a cég biztos lábakon áll, ezért jó befektetési célpontnak tűnik.

Európa és Magyarország

Az amerikai dollár további erősödésében is hisz az interjúalany, mert Amerika fogja felmutatni a legtartósabb, legdinamikusabb gazdasági növekedést, ezzel megágyazva a dollár erősödésének. Ugyanakkor Európa helyzetét nem látja ilyen biztatónak: „Európa – minden előjel erre utal – stagnálni fog még hosszabb ideig. Nem tudja átvenni az amerikai dinamikát.
Más kérdés, hogy olasz és spanyol államkötvényeket igenis veszünk, pontosabban német szövetségi államkötvényt cserélünk át dél-európai állampapírokra. Ez utóbbiak ugyanis a legfőbb nyertesei a gigantikus EKB kötvényvásárlási programjának.”

Más szakértők szerint meg

A szakértő a forint gyengülése mellett érvel az interjúban: „Az MNB az idén – szerintünk – azért lesz kénytelen kamatot vágni, mert a magyar gazdasági növekedés lassul. Annak mértéke nem éri el a hozzá fűzött reményeket. A korábban prognosztizáltakhoz képest mindenképpen kisebbnek gondoljuk GDP várható idei bővülését. A kamatcsökkentés gyengítheti a forintot.”

Ha a teljes interjút el szeretné olvasni, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik