Pénzügy

A bankok problémás ingatlanhiteleit veszik át

Építkezik az új eszközkezelő; a cél: a rossz hitelek zöme kerüljön ki a hazai banki portfóliókból.

Megkezdte tevékenységét a Magyar Nemzeti Bank tavaly ősszel alapított eszközkezelője.

„Jelenleg a cég szervezetének felállítása folyik; szakmai egyeztetések zajlanak, ahol azokat az elveket és módszertanokat határozzuk meg, amelyek alapján az év második felétől az eszközkezelő átveszi a rossz ingatlanhiteleket a bankoktól” – mondta Kandrács Csaba, a MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt. vezérigazgatója, az igazgatóság elnöke az MTI-nek.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly novemberben alapította azt az eszközkezelő társaságot, amely a kereskedelmi bankok problémás kereskedelmi ingatlanhiteleit veszi majd át. A MARK Zrt. 100 százalékos tulajdonosa az MNB. Az MNB Monetáris Tanácsa egyúttal 300 milliárd forintos, 10 éves hitelkeretet hagyott jóvá, amelyből a problémás kereskedelmi ingatlanhitelek könyv szerinti értéken 800-1000 milliárd forint körüli potenciális portfoliójának jelentős részét fel akarja majd vásárolni a MARK.

A cég vezérigazgatója Kandrács Csaba, jogász, közgazdász. 2003-tól hat éven át a Pénzügyminisztérium szakértője, majd később a Nemzetgazdasági Minisztérium kincstárért felelős helyettes államtitkára volt. 2012 novembertől a Magyar Államkincstár Webkincstár rendszerének fejlesztéséért és a prémium euró államkötvény bevezetésért felelős miniszteri biztos; majd a Magyar Államkincstár elnöke, valamint a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottságának tagja volt. 2013. szeptember 30-tól a Monetáris Tanács külső tagja lett, 2014 novemberétől pedig a MARK Zrt. vezérigazgatója és az igazgatóság elnöke.

Kandrács Csaba a MARK tevékenységéről szólva kiemelte: a jegybanki célok elérése érdekében, azaz a pénzügyi stabilitás növelése és monetáris politikájának jobb érvényesítése érdekében hozta létre saját tulajdonú eszközkezelő társaságát tavaly a Magyar Nemzeti Bank. „Az alapító szándéka az volt, hogy csökkentse a hazai pénzügyi rendszerben rejlő kockázatokat és javítsa a monetáris transzmissziós mechanizmust a hitelezési korlátok csökkentésén és a banki portfolió tisztításán keresztül azért, hogy a bankrendszer a jelenleginél eredményesebben járuljon hozzá Magyarország fenntartható gazdasági növekedéséhez” – emelte ki.


Kandrács Csaba. Fotó: MTI / Marjai János

A vezérigazgató elmondta: az elmúlt években a gazdasági válság és a válság előtti nem felelős banki finanszírozási gyakorlat nyomán jelentős összegű nem teljesítő kereskedelmi ingatlan-hitelállomány alakult ki a magyar bankrendszerben. A MARK küldetése, hogy ezt a problémát mintaszerűen megoldja, a rossz hitelek zöme piaci körülmények között kikerüljön a hazai banki portfóliókból és a hitelfedezetek elfogadható eredményességgel hasznosuljanak.

Leszögezte: a cég koncepciója nem bankmentésről, hanem a jegybank mandátuma alapján a pénzügyi stabilitás növeléséről, a monetáris politikai döntések gazdaságba történő átgyűrűzésének hatékonyságáról szól. “A megfelelő hitelezés és a hazai gazdasági növekedés ösztönzése a cél. A MARK működése nyomán a kereskedelmi bankok forrásaik jelentős részét immár nem tartalékképzésre, hanem valódi hitelezésre fordíthatják” – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Jelezte: a jegybanki eszközkezelő működését tíz évre tervezik. A társaság kiszámíthatóságra és korrekt párbeszédre törekszik a pénzpiaci szereplőkkel és a hitelezett vállalkozásokkal. “A MARK intenzív és folyamatos szakmai egyeztetéseket folytat a Magyar Bankszövetséggel, de valamennyi érintett nemzetközi szervezettel is konzultálunk, így az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság és az IMF szakértőivel is tárgyalunk annak érdekében, hogy megértessük a MARK küldetését, és hogy működésünk megfeleljen a vonatkozó szabályoknak” – nyomatékosította Kandrács Csaba.

Elmondta: terveik szerint a követelésvásárlásra fordított legalacsonyabb egyedi összeg 500 millió, ingatlanvásárlások esetén pedig 200 millió forint lesz. „A portfoliónk becsült összértéke 300 milliárd forint, ez ugyanis már érdemi rendszerhatást válthat ki. Ha nagyobb lesz az érdeklődés, a tulajdonos jegybank dönthet úgy, hogy a hitelkeretet megnöveli.”.

Feltétezésük szerint a MARK portfóliója várhatóan kétharmad részben követelésekből, egyharmad részben pedig ingatlanokból áll majd.

Fontos körülmény, hogy a bankok önként dönthetnek az eszközvásárlási programban való részvételről. A hitelköveteléseket és az ingatlanokat pedig alapos vagyonértékelés után, piaci áron veszi majd meg a MARK. „Egyedi esetekben hitelt vagy refinanszírozást is nyújtunk, ha üzleti szempontból így érhető el a legmagasabb megtérülés” – mondta a vezérigazgató.

Az árazás kulcskérdés lesz, ennek módszertanát ezért úgy alakítják ki, hogy az a banki szereplők számára már ismert legyen, és reális képet adjon a piaci értékről. „Minden jogosult portfólióra nyitottak vagyunk és az alapos átvilágítást és transzparens értékelést követően ajánlatot fogunk tenni rájuk.” – fűzte hozzá.

Kandrács Csaba kiemelte: a feltételek kialakítása után a követelésvásárlásokat várhatóan 2015 második felében kezdik meg. Az eszközök megvásárlása és későbbi továbbértékesítése pedig nyilvános pályázatok, meghívásos tenderek, illetve egyedi megkeresések útján zajlik majd. Várhatóan egy eszközvásárlási regisztrációs időszakot hirdetnek meg a bankok számára. Ezután minden olyan kétes kintlévőségre, eszközre ajánlatot tesznek, ami megfelel az előzetes kritériumoknak – fűzte hozzá.

Kandrács Csaba jelezte: a működési elvek meghatározása mellett a MARK gőzerővel építkezik, jelenlegi létszámuk 25 fő, folyamatosan érkeznek a megfelelő tudással és tapasztalattal rendelkező vezetők és munkatársak. „Az év közepére 45, decemberre pedig, az átvett eszközök tervezett nagyságrendje alapján, 65 fővel számolunk” – mondta a vezérigazgató.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik