Pénzügy

Kidobnák az új útdíjrendszert a kukába

Mszp tüntetés az útdíj ellen (útdíj, demonstráció, )
Mszp tüntetés az útdíj ellen (útdíj, demonstráció, )

Az Együtt, a Jobbik és az LMP is arról adott ki közleményt a Fónagy által bejelentett változtatások kapcsán: mind a három ellenzéki párt visszatérne a tavalyi állapothoz.

“Ez a kormányzás egy rossz vicc így”

Az MSZP megtartja az útdíj miatt január 30-ra tervezett félpályás útlezárást. Az ellenzéki párt szerint a kormány egyetlen döntést hozhat: díjmentessé teszi a január 1-jétől fizetőssé vált útszakaszokat. Ezt Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője mondta csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A pártelnök értékelése szerint “a kormány felelőtlenül szórakozik emberi életekkel”. Szerinte Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára beismerte, hogy szakmailag megalapozatlan, végiggondolatlan, kapkodó döntést hozott a kormány.

Arra utalva, hogy a kormányzat szerint az egy hónapos próbaüzem tart a fizetőssé vált útszakaszokon, Tóbiás József azt mondta, “egy próbaüzem kormány nem felelős kormány, az nem szórakozhat emberek életével, ez a kormányzás egy rossz vicc így”. Megemlítette, örülnek annak, hogy – ahogy az MSZP is javasolta – megtérítik az embereknek az 1470 forintos közigazgatási bírságot. Tóbiás József azzal indokolta a félpályás útlezárásra vonatkozó kezdeményezésük fenntartását, hogy “csak a nyomásból ért a kormány”.

Dilettantizmus

Az Együtt szerint az útdíj idén bevezetett rendszere helyett vissza kell térni a korábbi gyakorlathoz, amikor még például az M0-s használata teljes egészében ingyenes volt. Hajdu Nóra, az ellenzéki párt elnökségi tagja csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: dilettantizmusról árulkodik, hogy a mindössze hetekkel ezelőtt bevezetett szabályozás módosítására kényszerült a kormány, beismerve a rendszer tarthatatlanságát számos ponton.

Szerinte az, hogy az eladott e-matricák 65 százalékát Pest megyében váltották meg, arra utal, hogy a kabinet a fővárossal és a központi régióval fizetteti ki saját dilettantizmusát.

Teljesen eltörölni

A Jobbik szerint az útdíjkiterjesztés teljes eltörlésére lenne szükség, s azt követően lehetne különböző koncepciókról vitatkozni. Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy alapvetően elhibázottnak tekintik az útdíjat, amely ellentétes az alapcélokkal, hiszen például az elkerülő utakról éppen oda viszi a forgalmat, ahonnan el akarnák terelni. Indokolatlannak nevezte a plusz terheket, mondván, a költségvetés nem azon áll, hogy ezek befolynak-e.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) bejelentésére reagálva azt mondta: minden könnyítést támogatnak egy sokkal nehezebb helyzethez képest, de ennek nem lett volna szabad kialakulnia. Az emberek adóbefizetéseikkel támogatták az utak felépítését, az üzemanyagok révén még egyszer adóznak, s további díjtételek terhelik őket a matricarendszerrel, ellenszolgáltatás nélkül – bírált az ellenzéki politikus. Jelezte: a Jobbik helyi szervezetei demonstrációkat szerveznek.

A kormány ne az embereken kísérletezzen!

Az LMP szerint az, hogy a kormány alig egy hónappal az elfogadása után számos ponton módosított az útdíjfizetés szabályain, csak egy újabb bizonyítéka annak, hogy átgondolatlanul, kapkodva és hibásan fogadták el az új rendszert – írja közleményében Keresztes László Lóránt, az LMP közlekedéspolitikai szakszóvivője.

A kormány mai döntése az új útdíjrendszer számos hibáját kijavította ugyan, de az új szabályozásban még így is rengeteg átgondolatlan, káros elem maradt: továbbra is fizetős lesz például az M0-ás és számos más elkerülő út, ami jelentősen megnövelheti a fővárosi utak leterheltségét. Elfogadhatatlan továbbá, hogy a most ingyenessé nyilvánított szakaszokat elsősorban a Fideszes politikusok lobbiereje határozta meg. Az LMP éppen ezért továbbra is az egész rendszer visszavonására szólítja fel a kormányt.

A párt szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány a lakossággal kísérletezik, ezért az LMP továbbra is az Alkotmánybírósághoz kíván fordulni a felkészülési idő nélkül elfogadott szabályozás miatt. A párt fenntartja azon álláspontját, hogy a kormány nem tett eleget a jogszabályokban előírt felkészülési időnek, így a módosítások ellenére az Alkotmánybíróságon fogja megtámadni az új szabályozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik