Pénzügy

Újabb mentőöv jöhet a frankhiteleseknek

Rogán Antal Matolcsy György (Rogán Antal Matolcsy György)
Rogán Antal Matolcsy György (Rogán Antal Matolcsy György)

Rogán Antal nem zárta ki, hogy az autókölcsönt felvevőket is megmentik.

A Fidesz frakcióvezetője a Hír TV-ben azt mondta, előbb megvárják, amíg „lezárul a bankok elszámoltatásának a folyamata, és akkor lehet majd erről a kérdésről érdemben beszélni”. Megítélése szerint nem kell félniük a törlesztés drasztikus emelkedésétől azoknak sem, akiknek a hitelét nem forintosítják, az elszámolások révén ugyanis hasonló összeg járhat nekik vissza, mint amennyivel most a frank erősödése miatt a törlesztésük nő. (A jelenlegi frankárfolyam mellett csaknem egynegyedével nőhet a frankalapú autóhitelt felvevő ügyfelek törlesztése.) A Rogán Antallal készült teljes interjút vasárnap este 21.30-tól a Versusban láthatják.

Korábban Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában az autóhitelesekkel és a személyi kölcsönt felvevőkkel összefüggésben azt mondta, ez most tárgyalásos helyzet, a bankoknak és a devizahiteleseknek kell tárgyalniuk, a kormánynak közvetítő szerepe lehet, de nem ügydöntő. A kormány megoldotta a devizában felvett ingatlanhitelek kérdését, a bírósági ítéletek is egyértelmű helyzetet teremtettek, de a fogyasztási hitelek egy másik ügykörbe tartoznak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bírósági ítéletek kimondták: az árfolyamkockázatot a hitelt felvevőnek kell viselnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik