Pénzügy

Több ezer számlát zároltak a bankok

laptop, egér (laptop, )
laptop, egér (laptop, )

Sok vállalkozás, társasház, alapítvány és egyesület mulasztotta el december végéig, hogy nyilatkozzon a számlavezetőjénél a tényleges tulajdonos(ok)ról. Emiatt most nem tudnak bankolni.

Pedig szóltunk előre

A pénzmosás elleni törvény 2013. július 1-i módosítása alapján a jogi személyiséggel rendelkező hazai vállalkozások és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, valamint az egyéb jogi személyek (például alapítványok, társasházak, egyesületek) képviselőjének 2014. december 31-ig kellett (volna) írásban nyilatkozniuk a számlavezető hitelintézetüknél tényleges tulajdonosukról, amennyiben ezt korábban nem vagy nem a jogszabálynak megfelelő tartalommal tették meg.

A Napi.hu körkérdésére adott banki válaszokból az derül ki, hogy ezt jó páran mulasztották el.

A 8 nagybank mindegyike úgy nyilatkozott, hogy az ügyfelek döntő többsége (90-95 százaléka, vagy még nagyobb része) eleget tett a törvényi előírásnak. Azonban még így is tízezer feletti azoknak az érintett szervezeteknek a száma, amelyek hoppon maradtak. Náluk zárolják a számlákat, és addig nem teljesítik a kezdeményezett tranzakciókat, amíg a nyilatkozatot az ügyfél le nem adja. Ha tehát gond van az utalással, akkor nincs más teendő, mint bevinni vagy beküldeni (postán vagy online) a hiányzó papírokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik