Pénzügy

Eltűnt több százezer számla

A tranzakciós illeték jelentősen megdrágította a bankolást, az állam tavaly 270 milliárdot szedett be ebből az adónemből. Soha nem volt még ennyi készpénz az embereknél.

Gyors ütemben nő a lakosságnál lévő készpénzállomány, miközben 340 ezer lakossági bankszámla tűnt el két év alatt – írja keddi számában a Világgazdaság. A természetes személyek bankszámláinak száma tavaly szeptember végén már alig haladta meg a 9,4 milliót, ami négyéves mélypont.

A tömeges számlamegszüntetések egyik oka a 2013-ban bevezetett tranzakciós illeték lehet. Az első évben csaknem 260 milliárd forintra tett ebből szert az állam, a bevétel tavaly is hasonlóan alakult és idén is 262 milliárdot terveznek ezen a jogcímen beszedni. Ez bankszámlánként átlagosan 25 ezer forint körüli költséget jelent, amit a szolgáltatók többsége teljes mértékben és közvetlenül áthárított.

Csökkent a betéti számlák száma is – ebben az is szerepet játszhatott, hogy a lekötött betétek kamata jelentősen csökkent az elmúlt két évben. A forintbetéteknél az átlagos ráta 2013 elején még 5,5 százalék körül volt, most viszont már alig éri el a másfél százalékot.

Mindeközben a lakosságnál egyre több készpénz van, tavaly a harmadik negyedév végén történelmi rekord dőlt meg – 2957 milliárd forintra nőtt a háztartások készpénzállománya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik