Pénzügy

Egyre keresettebbek a jó szakmunkások

munkas(210x140).jpg (munkás, cég, gyár, )
munkas(210x140).jpg (munkás, cég, gyár, )

Új álláskereső portál is segíti a szakemberek itthon tartását. A megfelelő feltételek között az egyik legfontosabb szempont az, hogy az adott állást a munkavállaló szabályos szerződéssel tudja elvállalni.

A Manpower szerint 

Magyarországon ma már egyre több szakmára jellemző a relatív munkaerőhiány, miközben egyes régiókban még mindig gyakran nehézségekbe ütközik szakmunkás végzettséggel, bejelentett munkahelyen elhelyezkedni. Emiatt továbbra is igen magas – 40 százalék körüli – a közeli két fő célországba (Ausztria, Németország) kitelepülők között a szakmunkások aránya, holott a szakképzett munkaerő képzése és megtartása kiemelt nemzetgazdasági cél.

A Trenkwalder a cél érdekében most Megameló néven kizárólag betanított és szakmunkások számára indított állásportált, amely a releváns állásajánlatokon kívül könnyen érhető formában kínál fontos munkakeresési tanácsokat és tippeket is.

Jobb híján elmennek

Miközben Magyarországon ma a minden negyedik lakosnak van szakmunkás végzettsége, a Németországba kivándorlók körében 37, míg az Ausztriában elhelyezkedők között 41 százalékos az arányuk (KSH – SEEMIG 2014). Eközben egyre több az országon belül azon szakterületek száma, ahol egyes szakmákban komoly munkaerőhiány alakult ki.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

A feladat tehát adott: jól átláthatóan kell bemutatnunk az egyre több munkalehetőséget mindazok számára, akik a külföldi munkavállalás helyett szívesen helyezkednének el itthon, megfelelő feltételek mellett – hangsúlyozza a cég ügyvezető igazgatója, Fehér Tamás.

Csak bejelentve érdemes

A megfelelő feltételek között az egyik legfontosabb szempont az, hogy az adott állást a munkavállaló szabályos szerződéssel tudja elvállalni. Tavaly Magyarországon a GDP több mint ötöde származott nem adózott munkavégzésből, ami nem csupán a gazdaságnak, hanem az érintett munkavállalóknak is komoly hátrányt okoz.

A be nem jelentett munkavállaló ugyanis többszörösen kiszolgáltatott helyzetbe kerül: amellett, hogy nem biztosított a fizetés időben történő kifizetése, az ingyenes egészségügyi ellátástól, a táppénztől, a túlóradíjtól, a szabadság alatti fizetés lehetőségétől, a gyermekvállaláshoz kapcsolódó állami juttatásoktól, illetve a későbbi nyugdíj arányos részétől is elesik.

A munkaügyi hatóság idei első negyedévi ellenőrzései során a legtöbb feketén alkalmazott munkavállalót az építőiparban találta (34 százalék), ezt követték a személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások (15 százalék) a kereskedelem (13 százalék) a vendéglátás (10 százalék) és a feldolgozóipar (9 százalék), vagyis gyakorlatilag a gazdaság szinte teljes vertikumában megtalálható a zsebbe fizetés káros gyakorlata. A közvetítő cégeknek tehát komoly felelőssége, hogy bemutassa, van komoly alternatívája a feketemunkának is.

Új eszköz a hatékony informálás érdekében

A kizárólag betanított és szakmunkás állásokat kínáló, ebben eddig egyedülálló honlap jelenleg közel kétszáz munkakörbe több ezer pozíciót kínál szakmunkásoknak az ország minden régiójából. A felsorolt állások között közvetlen szerződéssel és kölcsönzött munkaerőként betölthető munkahelyek egyaránt szerepelnek. Az operátori és betanított munkák mellett jelentős arányt képviselnek a szerelő és karbantartó, hegesztő, illetve egyéb, szintén a feldolgozóiparhoz köthető munkakörök.

A könnyen áttekinthető és értelmezhető információs oldal az állásajánlatok mellett olyan ismereteket is kínál, amelyek elengedhetetlenek a magabiztos és tudatos munkavállaláshoz. Azok a munkakeresők, akik személyesen érdeklődnének új munkalehetőség és a legális foglalkoztatás részletei iránt, a cég budapesti és vidéki irodáiban, valamint az időszakosan szervezett Megameló Roadshow alkalmával tájékozódhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik