Pénzügy

Devizahitel: árfolyamkockázat helyett jön a kamatkockázat

kamat (százalék, )
kamat (százalék, )

Az adósok örülhetnek, hogy ha forintra váltják a hitelüket, akkor nem kell többé a magyar fizetőeszköz árfolyam-ingadozása miatt aggódniuk. Üröm az örömben, hogy komoly piaci gondok mellett elszállhat viszont a most alacsony kamat.

Tegnap a forint erőteljesen vergődött a feltörekvő piacokat érintő hatások miatt, és van olyan előrejelzés, nem is egy, amely jövőre is árfolyamromlást jelez. Ami a forintra váltott devizahiteleket már nem érinti majd.

Az Azénpénzem.hu cikke szerint azonban a forintkamatokkal még meggyűlhet az adósok baja, ha komoly piaci gondok lesznek. A lap felhívta rá a figyelmet, hogy a Magyar Nemzeti Bank iránymutatása szerint „a referenciakamat minden esetben kellően likvid, rövid kamat lehet”. Vagyis általánossá válhat szerintük a háromhavi vagy akár ennél rövidebb kamatkövetés, nem csak a devizahiteleket leváltó forinthiteleknél. Ami azt jelenti, hogy viszonylag hamar átárazódnának a hitelek, ha változik a jegybanki alapkamat.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Hogy változik-e, azzal kapcsolatban a tegnapi kamatdöntés után az MNB azt jelezte, hogy tartósan alacsony szinten tartanák az alapkamatot. Ha így lesz, akkor egyelőre nem lesz gond. De ha a keddihez hasonló pénzpiaci viharok jönnek, akkor kérdés, hogy azokat mennyire állja majd az igen sérülékeny magyar pénzpiac.

Mindenesetre a lap által megkérdezett szakértő szerint aki teheti, továbbra se feszítse ki a hitellel a családi költségvetést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik