Pénzügy

Nyugdíj: ezt tervezi a kormány

A nyugdíjrendszer átalakítása sincs napirenden, így úgy tűnik, egyelőre nem lesz semmi a négy éve ígért egyéni nyugdíjszámlákból sem.

2013-ban azt mondták

Nincs napirenden a nyugdíjrendszer átalakítása, így az egyéni nyugdíjszámla bevezetése sem – jelezte az InfoRádió Aréna című műsorában Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár. Négy éve még ez utóbbit tartották az állami rendszerbe való átlépés fő ösztönzőjének.

“Ma nem a nyugdíjrendszer átalakítása a legfontosabb, előttünk álló feladat, viszont az jól látható, hogy az utóbbi években középtávon nagyon sokat javult a fenntarthatósága. Ez most nem szerepel a prioritások között, más témák vannak most napirenden” – idézte a rádió az államtitkár szavait.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

2010-ben ígérték meg, azóta húzzák

Még emlékszünk, ugye, hogy a kormány azzal nyugtatta meg anno a magánnyugdíjpénztárakból az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő embereket, hogy majd lesz egyéni nyugdíjszámla, és ott nyilvántartják az államosított magánpénztári tagdíjakat is.

A nyugdíjasok 2011 óta

2010 végén még úgy volt, hogy a következő év májusára elkészülhet az új nyilvántartás, ami arra lenne jó, hogy mindenki pontosan tudja, mennyi nyugdíjra számíthat majd öregkorára. 2011 év elején már jött a hír, hogy legalább egyéves csúszás lesz. Aztán 2012 őszén maga Orbán Viktor utasította a kabinet érintett tagjait, hogy haladjon a dolog. Akkor az volt az új ígéret, hogy még ebben a ciklusban lerakják az egyéni számlavezetés alapjait.

Aztán tavaly januárban az Emberi Erőforrás Minisztériuma úgy láttaazzal, hogy a magánpénztári tagok visszaléptek az állami rendszerbe, a számlájukon lévő követelésük is megszűnt.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig azt mondta nem sokkal utána, hogy még nem tudni, hogyan indulnak az egyéni számlák, és nem indokolt már a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások jóváírása. Azóta már tudjuk, valóban nem tartják be majd Matolcsy eredeti ígéretét. Legutóbb úgy volt, hogy csak a 2013-tól befizetett nyugdíjjárulék összegét tartanák nyilván az egyéni számlákon, vagyis például a korábbi magánnyugdíjpénzeket sem.

Nyugdíjemelés

Előbb-utóbb bevezetik majd

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2014 júniusában így nyilatkozott erről a témáról az InfoRádió műsorában:

“Ez a folyamat menni fog, arra van szükség, hogy minden munkavállaló teljesen tisztában legyen azzal, hogy utána mennyit fizet be a munkaadója, a levont pénz eljut-e a nyugdíjkasszába és azzal is, hogy ennek a befizetésnek a nagyságrendje lesz az alapja annak a számításnak, ami alapján a nyugdíját kiszámolják. Tekintettel arra, hogy ez a társtárcánál, az EMMI-nél van, könnyen tudnék ígérgetni más rovására, de ezt hadd ne tegyem meg, kormányzati egyeztetés kérdése, hogy erre mikor kerül majd sor.”
 
Több lap augusztusban arról cikkezett, hogy a sokadjára módosított határidő alapján 2014. szeptember 30-ra áll fel a saját számlás nyugdíjrendszer, de ez sem történt meg.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik