Pénzügy

Varga: nem kötelező a forintosítás

A nemzetgazdasági miniszter mondta ezt a forintosítás kapcsán. Szerinte 25-30 százalékkal mérséklődnek a devizaadósok terhei.

A devizahitelek forintosítására az elszámoltatás során megszerzett előnyök megtartása érdekében van szükség, de a hitelesek szabadon dönthetnek arról, megtartják-e jelenlegi hitelüket. Az árfolyamot a Kúria jogegységi döntésének megfelelően kellett a kormánynak kialakítania – magyarázta a nemzetgazdasági miniszter vasárnap az MTI-nek.

Varga Mihály felidézte, a bankok elszámoltatásának eredményeként az adósok terhei átlagosan 25-30 százalékkal mérséklődnek, és annak érdekében, hogy ezt az előnyt ne veszélyeztesse a devizaárfolyam esetleg kedvezőtlen jövőbeni alakulása, szükség van a forintosításra. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az átváltás nem kötelező, az ügyfél dönthet úgy, hogy továbbra is devizahiteles marad. Ekkor azonban a további árfolyamkockázatokat vállalnia kell – figyelmeztetett.

A Kúria jogegységi döntése egyértelműen fogalmazott, az árfolyamkockázat az ügyfelet terheli, a kormány pedig a devizahitelek kivezetése mellett azt is rögzítette, hogy a forinthitelesek nem járhatnak rosszabbul – indokolta az átlagárfolyam melletti döntést a miniszter, aki szerint a devizahitelek kivezetése nélkül nincs gazdasági növekedés.

Varga Mihály szerint ahhoz, hogy a magyar gazdaság tartós növekedési pályára kerüljön, banki hitelezésre van szükség, ehhez pedig a hitelintézeteknek is meg kell szabadulniuk a devizahitelek jelentette kockázattól. Az elmúlt években úgy nőtt a magyar gazdaság, hogy a bankok ezt a szerepüket nem töltötték be, nem hitelezték a magyar vállalkozásokat. A kormány szerint a devizahitelek kikerülésével a banki mérlegekből meglesz az esély arra, hogy jövőre már a banki hitelezés is beinduljon és a magyar vállalkozások beruházásait, fejlesztéseit támogassa.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik