Pénzügy

Ezeket a lakásokat kapkodják most a vevők

Gyorsult a lakásárak emelkedése, és úgy tűnik, az 57 négyzetméter körüli lakások manapság a legkelendőbbek. Szóval, akinek ilyenje van és gondolkodik az eladáson, annak lehet, hogy érdemes most belevágnia.

Növekszik a forgalom és felfelé araszolnak az árak a magyar lakáspiacon, ami jó hír az eladóknak. Ezt mutatják a KSH múlt héten közzétett, 2014 első félévére vonatkozó számai, és ezt méri a Balla Ingatlanirodák is saját forgalmi adatai alapján. Sőt a KSH által még fel nem dolgozott III. negyedévben még gyorsabb áremelkedést észleltek.

Miközben…

Árak és négyzetméterek

Ami az árakat illeti: a használt lakások átlagos négyzetméterára Budapesten 226 ezer forintról 229 ezer forintra nőtt, ennek ellenére a lakások átlagára 300 ezer forinttal 13,3 millió forintra csökkent kutatásuk szerint. Ez annak az eredménye, hogy változott a kínálat, tehát a kisebb és így olcsóbb lakások felé billent.

Az értékesített lakások átlagos mérete 58 négyzetméterről 57 négyzetméterre mérséklődött, vagyis az irodánál azt látják, hogy a kis és egyre kisebb lakásoknak van igazán piacuk.

Gyakorlat tapasztalatai is azt mutatják, hogy a panellakások és a kisebb értékű társasházi lakások a legkeresettebbek, miközben a 25-30 milliós értékhatár felett zuhan a kereslet, és a luxusingatlanoknak sincs jelenleg piacuk.

A Költözzbe.hu-n kínált lakásoknál viszont nem igazán érzékelhető még, hogy elindultak volna felfelé az árak. Legalábbis a múlt hónapban is 200 ezer forintos volt az eladásra szánt ingatlanok négyzetméterára az oldal statisztikája szerint 50-70 négyzetméter közötti lakásból rengeteg van náluk, szóval aki ilyet keres, az feltehetőleg nem fog csalódni. Most ezek közül mutatunk be hármat.

II. kerületi másfél szobás

Az 59 négyzetméteres téglalakást három hónapja árulják, azt írják, jó állapotú, és maga a társasház is felújított. Amit kiemelnek még, hogy a biztonsági ajtó újszerű és a konyha berendezései beépítettek. Azt írják továbbá, hogy bár a Margit körút közel van, a negyedik emeleti (liftes) lakást a zaj alig érinti.

 

Az eladó szerint a közös költség vízzel együtt havi 11 ezer forint, a fűtés gázzal (Héra cserépkályha) megy. Az irányár 18 millió forint, ami egyébként négyzetméterre negyedével alacsonyabb, mint a kerületi átlagár.

XXII. kerületi másfél szobás

Amikor megláttuk ezt a hirdetést, az volt az első gondolatunk, hogy bár már nyolc hónapja árulják, egy skiccen kívül semmilyen vizuális támogatást nem adnak az érdeklődőnek. Vagyis nem töltöttek fel fényképet. Kár. Nem tudjuk, ennek az-e az oka, hogy az 50 négyzetméteres lakás felújítandó, vagy pedig más. A harmadik emeleti ingatlan az eladó szerint világos, csendes és megfizethető.

 

A fűtés egyedi, ami elvileg segíti a spórolást. A vevő 9 millió forintot kér érte, ami jelentősen, 31 százalékkal mérsékeltebb négyzetméterárat jelent, mint amennyit átlagban a XXII. kerületi lakásokért kérnek.

VIII. kerületi egyszobás alkóvos

Érdekes a hirdetés olyan szempontból, hogy a lakás igen olcsó, ám felújítandó, viszont akár most is beköltözhető. A képek alapján az látszik, hogy belekezdtek a szépítésbe, és az eladó mellékelt egy rajzot is arról, mit terveztek. Szerintünk jó ötlet, hogy a konyhából egy kamra nyílik, és hogy a fürdőszoba a másik oldalra kerül.

A belmagasság 4,4 méter, így ha jól látjuk a képekről, galériázták is a földszinti lakást. Az eladó szerint kiadásra vagy első lakásnak is jól megfelelhet.

 

A közös költség náluk havi 14 ezer forint, és minden egyedi mérős. És kapaszkodjanak meg: az 58 négyzetméteres lakásért mindössze 4,9 millió forintot kérnek. Másfél éve árulják, és először 5,1 milliót szerettek volna érte kapni. A mostani ár négyzetméterre 61 százalékkal kevesebb, mint a kerületi árak.

A kezdőképpel zárunk

Ha éppen ez a lakás érdekelné, annyit árulunk el róla előlegbe, hogy a XIX. kerületben található, 64 négyzetméteres, 2 + 1 félszobás, és már kétszer engedtek az árából. Nézze meg!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik