Pénzügy

Agyonvágta a magyar családok jövőjét a rezsicsökkentés

Mármint olyan szempontból, hogy mivel olcsóbb lett az áram, a gáz, a fűtés, így nem vagyunk rászorítva, hogy változtassunk a fogyasztási szokásainkon.

Az okosmérős programok több szolgáltató közreműködésével már évek óta elindultak, kísérleti jelleggel, áram, gáz és víz mérésére is. A Pénzcentrum.hu szerint bár csak a jövő év elején publikálják az első eredményeket az árammérők bevezetésének eddigi tapasztalatairól, az már most látszik, hogy az eredeti célt vajmi kevéssé érték el az eszközökkel.

Vagyis azt, hogy az okosmérők által adott részletes energiafelhasználási információk birtokában az ügyfelek változtatnának korábbi fogyasztási szokásaikon.

A jövő a rezsicsökkentésé

Nálunk nem érdekelte a fogyasztókat

A lap ugyanis úgy tudja, hogy a kontrollcsoporthoz képest semmilyen eltérés nem volt az ügyfelek fogyasztásváltozásánál. És a csúcs, illetve csúcson kívüli használatnál sem történt átrendeződés. Sőt, különösebb érdeklődés sem volt, még kezdetben sem, az online elérhető adatok iránt.

Pedig mint megemlítik, Európában máshol az eddigi vizsgálatok alapján bejött a terv. Az ügyfeleknek országonként különböző mértékben ugyan, de sikerült megtakarítást elérniük. Igaz, náluk nem is volt rezsicsökkentés.

Az európai tapasztalatok alapján tehát az okosmérőké lehet a jövő. Persze vannak olyan szakértői vélemények is, hogy a hazai viszonyok mellett más szempontból sem érdemes átfogó óracsereprogramot indítani. Ha bővebben is kíváncsi, kattintson!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik