Pénzügy

Színorgia a lakásban – vevőcsalogató, vagy inkább riasztó?

Jó hír, hogy elérhetőbbnek tűnnek a lakáshitelek. A fiatalokra gondolva most vidám hangulatú másfélszobás panelokon akadt meg a szemünk.

A bankok manapság egyre fantasztikusabb ajánlatokkal bombázzák azokat, akik lakást vagy házat szeretnének vásárolni. Konkrétabban nem ritka már az 5 százalék alatti teljes hiteldíjas kölcsön sem. Ezzel párhuzamosan pedig egyre gyakoribb a kifejezetten hosszú futamidejű lakáshitel. Ami a vevőknek azt jelentheti, hogy kevesebb lehet a havi fizetendőjük (viszont összességében többet fizethetnek vissza). Vagyis könnyebben vághatnak bele a vásárlásba, akiknek ilyen szándékuk van, de még nem gyűlt össze annyi pénzük, hogy önerőből fussa sajátra.

Most azt néztük meg a Költözzbe.hu-n, hogy melyek a legfrissebb ajánlatok, ha vevőként Budapesten szeretnénk egy másfél szobás panellakást. Azért kis lakásokat néztünk, mert most elsősorban olyan fiatalokra gondoltunk, akik az első lakás megvásárlása előtt állnak. A legújabb kínálatból pedig azokat választottuk ki közelebbi megnézésre, amelyek kicsit kilógtak a sorból. Mármint harsány színeikkel.

Bordó, zöld és sárga

A 35 négyzetméteres lakás a Havanna lakótelepen található, alig egy napja hirdették meg. Felújított, ez látszik a képeken is. És nem sajnálták belőle a színeket. A konyhában napsárga, a nagyszobában bordó és fehér, a félszobában pedig élénkzöld a fala. Az eladó úgy jellemzi, hogy „fiatalos”. Hangsúlyozza, hogy a közös költség és a rezsi is igen alacsony – a panelprogramban egyedi mérőkkel is felszerelték a lakást, valamint műanyag nyílászárókkal, és szigetelést is kapott az épület. Ja, és az erkélyt is beépítették, aki ezt szereti.

 

Mindezt 6,8 millió forintért, ami azt jelenti, hogy négyzetméterre hajszállal a XVIII. kerületi árak fölé ment az eladó (1 százalékkal).

Sárga és narancs

Ez a zuglói 46 négyzetméteres kicsit visszafogottabb, már ami a színeket illeti. A másfél szobás lakásban a sárga különböző árnyalatait használták, a sápadttól, az élénken át a narancsig. A tulaj jellemzése szerint a szobák színei vidámak, mégis szolid eleganciáról tanúskodnak. A konyháról írják csak, hogy felújították, de a lakás többi helyisége is jó állapotban lévőnek tűnik a képek alapján.

 

Az ára 9,3 millió forint, amivel négyzetméterre egy kicsit olcsóbb, mint a XIV. kerületben kínált hasonló méretű lakások.

Csalóka narancs

A következő lakásnál, amit kiszúrtunk magunknak, az első kép alapján azt gondoltuk, itt is rengeteg falszínnel fogunk találkozni. Aztán ahogy jobban megnéztük a fotókat, kiderült, hogy nem is a falnak van erősen narancsos árnyalata, hanem csak a színes függönyök „festették” meg. Szóval ilyen szempontból kicsit csalóka volt a dolog, de ekkor már felkeltette a figyelmünket a 35 négyzetméteres újpalotai lakás, amiről azt írták, átlagos állapotú.

 

Kicsit panelesebb hangulatú, mint a másik kettő, viszont a boltívek ezen kicsit lazítanak. Szóval látunk benne fantáziát. Az árát viszont, amire az eladó azt írta, fix (felkiáltójellel), talán kicsit túllőtték: 7,8 millió forintot kérnek érte, 15 százalékkal többet, mint a kerületben mások.

A Caféblog Otthonkommandóján azt írják egyébként, hogy az élénk és sötét színek kicsinyítik a szobát. Vagyis nem biztos, hogy az eladó szempontjából előnyös, ha egy kis lakásnál harsány színekre festeti a falakat. És ön mit gondol erről? Írja meg kommentben! És vevőként vonzzák, vagy inkáb taszítják a karakteres falszínek?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik