Pénzügy

Egyre többet nyerhetünk a ház adás-vételen

Az új lakásokon már hozamprémium érhető el, de a használtaknál is emelkedik az árkülönbözet miatt realizálható nyereség.

Hullámvasúton a lakásárak

A rövid távú diszkontkincstárjegyhez képest idén már 5 százalékos hozamprémium érhető el az új lakásokon, de használt lakásokat még nem érdemes befektetési céllal vásárolni – állítja az MNB honlapján megjelent tanulmány. Ezt azért írták, mert a használt lakások vételén-eladásán egyelőre még kevesebbet lehet nyerni, mint a rövid távú diszkont-kincstárjegyeken. 

Kitérnek arra is, hogy a bérleti díjak már emelkedni kezdtek, és az alacsony lakásárak miatt nő a vételi és a majdani eladási ár különbözetéből adódó nyereség is. A 2008-ashoz képest 35 százalékkal csökkentek a lakásárak. 

Előbb-utóbb minden ingatlant utolér 

A tanulmány – a KSH adatai alapján – arra a következtetésre jut, hogy a lakosság pénzügyi vagyonának növekedése, valamint a forinthitelkamatok csökkenése meg kell hogy jelenjen a lakások iránti keresletben is. 

A keresletélénkülés a használtlakás-piacon már látszik, de még nem érte el az új lakások piacát. Ez utóbbi a szakértők szerint azért is késik, mivel a kínálat mindig késve követi a keresletet ezen a részpiacon. 

A Költözzbe.hu adatai szerint ma Magyarországon átlagban 200 ezer forintos négyzetméteráron kínálnak egy ingatlant, de ettől jelentős eltérések lehetnek, attól függően, hol van a lakás vagy ház, és milyen jellemzői vannak. Megyénként például 80 ezer forint (Nógrád) és 276 ezer forint (Budapest) a két véglet a négyzetméteráraknál. 

Nézzük meg most, mi a top 3 legnépszerűbb ajánlat a Költözzbe.hu-n családi házaknál. 

Miskolci 2 szobás felújított 

Az Újgyőri főtér közelében árulják a 85 nm-es, 2 szobás, tégla/gázcirkó fűtéses ikerház jellegű családi házat Miskolcon. Bár elég régen épült, de a tulajok jól karbantartották. A fürdőszobát felújították és a konyhába modern konyhabútort építettek be. Ezenkívül kicserélték a nyílászárókat (műanyagra), meg a villany- és vízvezetékeket is. 

 

A szobák parkettásak. Az ingatlanhoz tartozik egy garázs, az alatta lévő pince és további helyiségek is, melyek műhelyként vagy tárolóként jól használhatók – jellemzik a házat. 

Az ára 7 millió forint, ami azt jelenti, hogy jóval (37 százalékkal) olcsóbb négyzetmétere, mint a többi miskolci családi ház. 

Ha nem szeret füvet nyírni 

Budapesten, a XX. kerületben, Pesterzsébeten, közel a Mártírok útjához, ám mégis csendes utcában egy 295 nm-es telken álló nappali + 3 hálószobás, kétszintes családi házat kínálnak.

A ház beépített alapterülete majdnem 100 nm, az emelet bruttó alapterülete pedig 45 nm. 

 

A földszinten a 11 nm-es teraszról lehet az üvegfalú verandára lépni, ahonnan a kádas, wc-vel és bidével felszerelt fürdőszobába és az étkezős konyhába mehetünk tovább, innen indul az emeletre a lépcső is; az étkezőből a nappali, majd egy hálószoba nyílik.

Hogy a fűnyírással miért nem lesz gond, az nem derül ki a leírásból, pedig azt állítják, ilyen szempontból ideális. 

Az ár 17,5 millió forint, négyzetmétere 34 százalékkal kedvezőbb, mint amennyit a kerületben kérnek az eladók. 

Takaros gyöngyösi 

Kihagyhatatlan ajánlatnak hirdetik, ahol érték és ár teljes összhangban van. A képek alapján nem kizárt, hogy így is van. 

 

Dombhoz közel – Gyöngyös belvárosi részén – áll a 2 szobás téglaház. Cirkofűtésű, és a hirdető szerint nagyon jó állapotban van. A 304 nm-es téglalap alakú telken található még 2 garázs, melléképületek, egy nagy pince, fedett terasz és kert is. Azt is írják, hogy a tetőtér beépíthető, illetve a meglévő házrészekhez további szobák is csatolhatók. 

12,6 millió forintot kérnek érte, ami egy kicsivel (9 százalékkal) kevesebb az ottani családi házak áránál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik