Pénzügy

Ősztől jöhet az egységes vízdíj

Még olcsóbb lehet a szolgáltatások díja, és az is lehet, hogy megszüntetik a többszörös árkülönbséget.

A Híradó tudomása szerint ősztől lehetnek változások a vízdíjaknál. Elképzelhető, hogy országos vagy regionális szinten, de egységesítenék a fizetendőket. Ami azt jelentheti, hogy megszűnhetnek az ország különböző részei között még mindig megmaradt egységárkülönbségek.

A második rezsicsökkentés

 Megint csökkenhet a vízdíj 

Sőt, már ősszel a kormány elé kerülhet egy újabb vízdíjcsökkentési tervezet. Eddig a vízdíjat egyszer csökkentették, tavaly júliustól, 10 százalékkal.  

A vízszolgáltatással foglalkozó szakjogász, Szabó Iván szerint egyetlen állami szolgáltatóra lenne szükség igazából, s ha ez teljesülne, még tovább csökkenhetne a vízdíj. Ennek a véleményének már korábban is hangot adott. Azt is hozzátette azonban, hogy ennek nyilván költségvetési vonzata is lenne, mert egy ideig nem lehetne rentábilisan működtetni az állami szolgáltatót. 

A kormány célja egyébként az lenne, hogy önköltségi áron kapjuk a vizet, az egységes közszolgáltatás keretein belül. 

A Magyar Víziközmű Szövetség elnökét is megszólaltatták. Winkler Tamás azt mondta: támogatják a további integrációt és az egész országra érvényes vízdíjjal is egyet tudnak érteni. De csak akkor, ha azzal nem kerül veszélybe a vízellátás biztonsága. 

Mint korábban írtuk, a korábbi széttagolt tulajdonosi szerkezetben fel sem merülhetett a tarifák és az üzemeltetés egységesítésének lehetősége. A fő cél az lenne egyébként, hogy az egységes vízdíj bevezetése mellett a karbantartási munkálatokat is összehangolják és a fejlesztésekhez szükséges uniós támogatások elérését is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik