Pénzügy

Olcsóbb valutát váltani, mint kártyával fizetni külföldön

Tesztelték, hogyan lehet olcsóbban kijönni, ha valaki külföldre akar menni, mondjuk nyaralni. Úgy tűnik, a bankkártya az idén nem igazán nyerő.

Míg korábban a kártyás költés volt az olcsóbb külföldön, mára változott a helyzet. Százezer forintonként átlag majdnem tíz euróval kerül többe ha külföldön kártyával fizetünk, mintha előre váltottunk volna kápét – derül ki az Azénpénzem.hu cikkéből. Próbavásárlásaik során az is kiderült, hogy bár a tranzakciós illeték miatt kissé drágult a pénzváltás (szinte minden láncnál van már kezelési költség), de egyedi alkuk is lehetségesek.

Húzós lehet

A százezer forintnyi vagy annál több valuta beszerzésénél például tapasztalataik szerint már meg lehet úszni a kezelési költséget. Sőt, a meghirdetettnél jobb árfolyamot is el lehet érni.

Persze ahhoz, hogy valutát váltsunk, a forintunkat ki kell venni, ahol jelentkezhet a tranzakciós illeték költsége (ha túlléptük a havi limitet, vagy ha nem is kértük ezt a lehetőséget). Ami szintén pluszköltség lehet.

A portál tapasztalatai szerint egyébként aki igazán jól akar járni, annak a korábbinál is körültekintőbbnek kell lennie a pénzváltásnál. Ugyanis az eladási árfolyamoknál az általuk megfigyelt cégeknél jelentősen nőtt a különbség a fél évvel ezelőttihez képest.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik