Pénzügy

Villámcsapás – cseleznek a biztosítók

Elvileg akkor is kellene fizetniük a kárért, ha nem közvetlenül egy berendezésbe csap be a mennykő. Méghozzá pótdíj nélkül.

Mostanában sok volt a vihar és így a villámkár is. De vajon mi a helyzet ilyenkor a biztosítási kártérítéssel, ha nem közvetlenül a készülékbe csap be a ménkű. Egy a békéltető testület elé került ügyön keresztül szemléltette ezt az Azénpénzem.hu. Kiderült, akkor is járhat a pénz, ha a biztosító ezt nem akarja elismerni. Mert mint a portál emlékeztetett rá, a Legfelsőbb Bíróság (LB) korábban kimondta, a biztosítók nem zárhatják ki, hogy fizessenek ilyen esetben is.

Csak egy kilométeren belül?

A konkrét ügyben egy mosógép hibásodott meg, a villámcsapás miatti túlfeszültség miatt. A biztosító a szabályzatára hivatkozva azért nem akart fizetni, mert nem egy kilométeres körzeten belül volt villámlás. A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) megállapította, hogy 2 km-en belül négy villámcsapás is volt, és mivel a biztosító szabályzatában nem szerepelt a hivatkozott 1 km-es körzet, így az nem is válhatott a szerződés részévé.

Ezenkívül érveltek az LB 1995-ös döntésével is, amely kimondja, hogy a villámcsapás nem egy adott ponton, hanem bizonyos térben valósul meg. Vagyis az ott lévő tárgyakat nem lehet kivonni a hatása alól. A biztosítót végül kötelezték, hogy a keletkezett kár felét térítse meg.

A portál megjegyzi: meglepő ezek alapján, hogy a felügyeleti hatóság nem kifogásolja, ha a biztosítók kiegészítő fedezetként kezelik a villámcsapás másodlagos kárát. Vagyis pótdíjat kérnek rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik