Pénzügy

Még több devizahitelesnek járna vissza pénz

Egy módosító indítvány szerint a jelenleg futó devizahiteleknél nem lehet szó elévülési időről. A lezárt szerződésekért is öt évre visszamenőleg felelnek a bankok.

Eddig kérdéses volt, hogy a bankoknak milyen régre visszamenőleg kell kárpótolniuk az adósokat a törvénytelen árfolyamrés, illetve egyoldalú szerződésmódosításért. A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjnak ma benyújtott törvénymódosító javaslata egyértelműen rendezné ezt a kérdést.

Sokaknak már tegnap csökkent a törlesztője

Nincs elévülési idő

A Rogán Antal Fideszes és Rubovszky György KDNP-s képviselők által jegyzett indítvány szerint a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) elévüléssel kapcsolatos szabályait a devizahiteleknél úgy kell értelmezni, hogy ezek a követelések a kölcsönszerződés fennállása alatt nem évülnek el, azok elévülése a szerződés megszűnésével kezdődik – írja az MTI. Magyarán nincs elévülés idő, csak a már megszűnt hitelszerződéseknél kez ketyegni.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője tegnap az M1 Napirend előtt című műsorában erről azt mondta: a bankok próbálják úgy értelmezni, hogy a polgári jogban 5 év az elévülési idő, vagyis ami “2009 júniusa előtt történt, az nem történt meg, de szerintünk ez nem így van”. Hozzáfűzte: a jelenleg futó szerződéseknél semmilyen elévülésről nem lehet szó; azoknak is visszajár a pénz, akit például 2006 és 2009 között „vertek át” a bankok. Lezárt szerződés esetén csak akkor lehet elévülésről beszélni, ha a szerződést legalább 5 éve, 2009 júniusa előtt már lezárták.

Több jár vissza, mint álmodnák

Lezárt hiteleknél más a helyzet

A módosító javaslat indokolása szerint, amíg a felek bármelyikének a kölcsönszerződésből követelése vagy ellenkövetelése keletkezhet a másik féllel szemben, addig nem kezdődhet meg a követelések elévülése. A benyújtott módosító javaslat értelmezési szabálya szerint, ha a szerződés úgy szűnt meg, hogy közben már eltelt a Ptk. szerinti ötéves általános elévülési idő, akkor az abból eredő követelések már elévültek.

Ez azonban nem akadálya annak, hogy a felek az őket megillető már elévült követeléseket – az elszámolásra irányadó törvényi rendelkezések szabályai szerint – a Ptk. alapján beszámíthassák azokba a velük szemben érvényesített követelésekbe, amelyek keletkezésekor a beszámítható követelések elévülése még nem következett be – olvasható a módosító javaslatban.

Azokra a követelésekre, amelyek elévülése már megkezdődött, de annak időtartama az elszámolásra vonatkozó törvény megalkotásáig letelne, a javaslat elrendeli az elévülés nyugvását a törvény hatálybalépése és a külön törvényben meghatározott időpont közötti időszakra. Ezáltal az érintett igények – a Ptk. szabályai szerint – az elévülés nyugvását követő meghatározott ideig, adott esetben 1 évig abban az esetben is érvényesíthetőek lesznek, ha az elévülési idő már eltelt vagy abból kevesebb, mint 1 év volna hátra – olvasható a parlament honlapján közzétett javaslatban.

Az Országgyűlés a házszabálytól eltérve már pénteken szavazhat a devizahiteleseket segítő törvényről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik