Pénzügy

A vakációra megfelezte díjait az online Tesco

Nyári akció van az áruházláncnál: a neten rendelt árukat jóval kevesebbért szállítják ki, mint korábban.

Június közepétől a korábbi 799-1199 forint helyett napszaktól függően már csak 299-599 forintot kell fizetnie annak, aki az online Tescóból rendel, és házhozszállítást kér. Ez az akció a vakációhoz kötődik, augusztus végéig tart – tudtuk meg az áruházlánc sajtóosztályától.

Abban nincs változás, hogy továbbra is a 4-6 nappal későbbi, délután 2 és 5, illetve az este 8-10 közötti időpontra kért szállítások a legolcsóbbak, és a hétvégi délelőtti időpontokért kell a legtöbbet fizetniük a vásárlóknak.

Mint megírtuk, kezdetben még egységes volt a kiszállítás ára (899 forint), aztán álltak rá a sávos díjakra.

Más is változott

A nyári akciójukkal egybeesett egy másik változás is, amiről szerda este értesítették ügyfeleiket – a fogyasztóvédelmi törvény változása miatt az áruházlánc is módosította általános szerződési feltételelit. A jogszabályi változások egyébként érintenek minden távollévők közötti szerződéssel működő vagy üzlethelyiségen kívül történő üzletet bonyolító webáruházat.

A változtatások két fő irányba mennek, de mindenképpen a vásárlók érdekeit szolgálják. Egyrészt a vásárló minél pontosabb és bővebb tájékoztatását célozzák (például a webshop tárhelyére vonatkozó információkat is fel kell tüntetni), másrészt az elállás jogának bővítését (8 napról 14 napra).

Ezen kívül bár a jogszabály nem írja elő, az is változás náluk, hogy mostantól bármely áruházukba vissza tudja vinni a terméket a vásárló, ha nem elégedett vele.

web polls

Ajánlott videó

Olvasói sztorik