Pénzügy

Kiszervezi buszjáratait a BKV

A lépéstől idén hatmilliárdos megtakarítást vár a cég, de egyéb kiadások miatt ennyit nem fog elérni. A csúcsidei forgalomban lévő buszoknak akár a 66 százaléka is átadható más cégeknek.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) úgy oldja meg a fővárosi buszközlekedés fenntartását és fejlesztését, hogy a feladatra pénzügyi okból alkalmatlan Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) helyett annak feladatait más társaságokra testálja. Az év végén a BKK autóbusz-ágazatának teljes férőhelykilométer-teljesítményéből a BKV már csak 60 százalékot fog képviselni – írja a Világgazdaság.

A BKK és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megállapodása szerint kiírt közbeszerzési eljárás nyertese, a Volánbusz Zrt. ezekben a hetekben állítja üzembe az új járműveket Budapesten és a hozzá közel eső településeken.

A BKV a folyó üzleti évében mintegy 6 milliárd forint költségcsökkentést vár. Ennyit azonban feltehetően nem tud megspórolni, mert, az idei kötöttpályás beruházásokhoz kapcsolódóan pótlóbuszokat kellett közlekednie, ami többletköltséggel járt. Viszont a megvalósuló intézkedések teljes éves hatásával számolva, illetve a pótlási feladatok várt mérséklődésével jövőre már nagyobb lehet a megtakarítás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik