Pénzügy

Jól belenyúl a szülők pénztárcájába a vakáció

Még egy kevés idő hátra van a nyári szünidőig, de már lassan érdemes körülnézni, és lefoglalni a gyerekeknek a táborokat. Lehetőleg olyat, ami tényleg leköti őket, és amihez kedvük van.

Az idén a szokásosnál is korábban, már márciusban megjelentek a tábori felhívások. A nyári szünet 11 hetes lesz, tehát ennyi időre kell megoldani, hogy a gyermek lehetőség szerint felügyelet alatt legyen, illetve programokon vegyen részt.

Az, hogy ez mennyire gond a szülőnek, függ a gyerek(ek) korától is, aztán attól, hogy mennyi szabadságot tudnak kivenni, szóba jöhetnek-e a nagyszülõk, egy megbízható szomszéd vagy bébiszitter, illetve hogy be tudják-e íratni táborba a gyereket.

Örök dilemma, hova küldjük a csemetét a nyáron, és a kifejezetten bővülő kínálat még „nehezíti” is a dolgunkat! Íme, néhány szempont és támpont, ami segíthet a szülőknek a kiválasztásában.

Fotó: MTI/ Varga György

Ne magunkból induljunk ki

A legtöbb szülő a mindennapos robotolás után arra vágyik, hogy a Balatonon, vagy esetleg egy tengerparton pihenjen, egy jó könyvvel a kezében. Mindez a gyermekeknek borzalmasan unalmas – állítja a Táborfigyelő.hu vezetője, Tóth Béla.

Szerinte arra ügyeljünk, hogy a gyerekeknek jóval több az energiájuk, mint amit esetleg tapasztalunk. Emiatt is mondja, hogy érdemes olyan helyet választani, ahol kifejezetten sűrű a napi program. És óva int az olyan táboroktól, ahol órákra nincs eldöntve mit csinálnak a gyerekek.

Ne kényszerítsük

A legfontosabb azonban Tóth szerint az, hogy a lurkó jól érezze magát. Egy tematikus angol tábor például egy életre megszerettetheti a nyelvet. De egy életre el is kedvetlenítheti a gyerekünket. Ezért mondja, hogy ha valamit nem akar a lurkó, akkor ne kényszerítsük bele.

Napközis vagy ottalvós? Nyelvi- kézműves-, lovas-, színjátszó-, kaland- vagy sporttábor? Na itt már előjön a pénztárcaméret kérdése is.

Kínálatban nincs hiány

Fellelhetők a klasszikus táborok, azaz a vízpart melletti, fürdőzős, számháborúzós, esti tábortüzes, diszkósok, illetve az alap tematikus táborok mellett egyre jellemzőbb két egymástól eltérő téma vegyítése is (kaland-angol, kézműves-sport), ami még inkább élménydús programot kínál a kicsiknek.

Az ottalvós, vagy napközi tábor közül Tóth javasolta, hogy ha megtehetjük, döntsünk kor/érettség alapján. A kisebbeket általában nehezen lehet több napra elválasztani a szülőktől, míg a nagyobbakat érdemes is ottalvós táborba küldeni, mert sokat segíthet a gyermekek könnyebb szocializációjában is – jegyezte meg.

Fotó: MTI/Kálmándy Ferenc

Itthon átlagban 10-90 ezer forintig

A jó hír, hogy a tavalyihoz képest átlagban nem nagyon változtak az árak, körülbelül tízezertõl kilencvenezer forintig terjed az egyhetes belföldi foglalkozások díja. A külföldi táborok persze ennél jóval többe kerülhetnek.

Átlagban belföldön heti (helyesebben 5 napi) 20-30 ezer forint körüli költségre számíthatnak a szülők. Általában igaz, hogy olcsóbbak a napközisek és drágábbak az ottalvós táborok. Több helyen van részletfizetési lehetõség, illetve általános gyakorlat a testvérkedvezmény, amit szintén megéri igénybe venni. S ha a szülők kaptak a munkáltatójuktól SZÉP-kártyát, egyes táborokért ezzel is fizethetnek.

100 tipp

A Táborfigyelo.hu-n ha jól számoltuk, 33 -féle tematikus tábor van, összesen 100 programmal. Többféle keresési lehetőség segít, amivel beállíthatjuk, mire van igényünk. Ha az árakra koncentráltunk, az derült ki, hogy már ottalvós tábort is foglalhatunk 1 hétre tízezer forintért, a Bács-kiskun megyei Gátéron (zene- és alkotótábor). A következő legolcsóbb ottalvós ajánlat Velencén a kalandtábor volt.

Angol napközis tábort a fővárosban 30-40 ezer forint között találtunk, a Balatonon pedig ottalvóst 70 ezer forint körül. A szörf, lovas és vitorlástábor viszont már 90 ezer forintnyit kóstált a magyar tenger partján.

Színház és színművészet iránt érdeklődő csemeténket 120 ezer forintért küldhetjük el Kecskemétre (úgy láttuk, az oldalon ez volt a legdrágább program). Budapesten napközis megoldásban pl. 35 ezer forintból is kijön egy hasonló témájú program.

Középpontban a sport

A Nyárigyerektábor.hu-n a mozgásra helyezik a hangsúlyt, ők 13 -féle tábort hirdetnek. Kifejezetten izgalmasnak ígérkezik például a 9 napos Balaton körüli bringatábor, ahova 8-18 év közötti gyereket várnak, 55 900 forintért.

A drámajátékos budapesti napközis programjuk (ez már ötnapos, mint általában) pedig 25 ezer forintba kerül. Öttusa tábort ajánlanak az igazán mozgékony gyerekeknek, amit kevés híján 50 ezer forintért hirdetnek, Törökbálintra.

Érdemes körülnézni még a Táborzás.lap-hu-n is, ahol rengeteg további gyűjtőoldalt találhatunk meg. De jól jöhetnek az iskolai szervezésű napközis táborok is, Zuglóban pl. az egy hét 23 ezer forintba kerül.

Zoo minden mennyiségben

Igen népszerűek az állatkerti táborok is. Budapesten pl. idén 12. éve szervezik meg, és egy hétre (extra ajándékokkal) 54 900 forintba kerül. Miskolcon 18 ezer forintért van a zoo tábor, Gyöngyösön 20 ezerért, Győrben és Nyíregyházán 25 ezerért, Jászberényben 35 ezerért.

Veszprémben még szervezés alatt van a program, jövő héten hirdetik meg, és mint megtudtuk, 30 ezer forint körüli árban lesz elérhető. Szegeden pedig egy utazoo névre keresztelt kombinált programot találtunk, 19 ezerért.

Fotó: MTI/Kálmándy Ferenc

Erzsébet-program

A szociálisan rászorulóknak is hirdettek nyári táborokat, az Erzsébet-programban, de ezekre legkésőbb márciusban kellett jelentkezni. Jelenleg mint megtudtuk, egyetlen nyári lehetőség él magyarországi gyermekek számára: egynapos kirándulás a Hungaroringen. A legalább 11 éveseknek itt az egy főre jutó kereset alapján 200 vagy 1000 forint a pályázati önrész,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik