Pénzügy

Leszállítanánk a nyugdíjkorhatárt

Csak 57 éves korunkig dolgoznánk.Legalábbis ha rajtunk múlna. De nem bízunk abban, hogy ilyen hamar nyugdíjba mehetünk.

A magyar munkavállalók átlagosan 57 éves korukig szeretnének dolgozni, ennek ellenére azt gondolják, hogy 66 évesen is kénytelenek lesznek munkába járni – derült ki a Randstad Awardhoz kapcsolódó kutatásból. Globálisan az IT a legvonzóbb szektor.

Nyugdíj

60 évesen már nem szeretnénk dolgozni

A magyarok több mint fele legszívesebben 60 éves kora előtt nyugdíjba menne, további egyharmada pedig maximum 62 éves koráig dolgozna. A jelenlegi nyugdíjkorhatárig, 65 éves korig csak a munkavállalók egytizede szeretne munkába járni – írják közleményükben. (A jelenlegi nyugdíjkorhatár azonban 62,5 év, amit fokozatosan emelnek 65-re majd.)

Az eredményeket összesítve a magyarok számára az ideális nyugdíjkorhatár 57 év lenne – derült ki a reprezentatív kutatásból.

Korhatáremelés

Reálisan látjuk

Ennek ellenére reálisan látjuk a nyugdíjazással kapcsolatos lehetőségeinket. Arra a kérdésre ugyanis, hogy ténylegesen meddig kell majd dolgozniuk, a megkérdezettek átlagosan a 66 éves kort jelölték meg – állapította meg a kutatást végző cég ügyvezető igazgatója, Baja Sándor.

A magyarok csaknem fele arra számít, hogy 63-65 éves korban hagyhatja abba a munkát, 34 százalék azonban úgy gondolja, hogy csak 65 éves kora után mehet nyugdíjba.

Globális szinten optimistábbak az emberek, háromszor annyian bíznak a 60 éves kor előtti nyugdíjazásban, mint Magyarországon. A többség azonban világszinten is arra számít, hogy legalább 63 éves koráig dolgoznia kell majd – tette hozzá Baja Sándor.

Nyugdíjba vonulna?

Ha már tovább kell dolgoznunk…

A felmérés azt is vizsgálta, hogy a munkavállalók milyen körülmények mellett vállalnának hosszabb ideig munkát. A magyarok a legfontosabbnak a fizikai és pszichés megterhelés csökkentését jelölték meg, illetve a kellemesebb munkahelyi légkört, a rövidebb munkaidőt és a nyugodtabb munkabeosztást.

Ebből látszik, hogy az idősebb munkavállalók nem feltétlenül akarnak versengeni a fiatalokkal. Inkább azt várják a munkaadóktól, hogy a saját képességeikhez mért feladatokat végezhessenek – jegyezte meg a cégvezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik