Pénzügy

Tízezreket spórolhatnak a strandolók

Bár ma éppen nem túl csábító az idő, azért nem árt, ha tudjuk: érdemes a neten előre megnézni, milyen árak vannak a fürdőkben. Így olcsóbban megúszhatjuk a pancsolást.

Tízezreket is spórolhatnak azok a családok, amelyek fürdőbe, strandra indulás előtt már az interneten is tájékozódnak a jegyárakról – írta a Magyar Fürdőszövetség közleményében.

A legtöbb magyar fürdőben ugyanis már nem csak egyfajta belépőt lehet kapni, hanem akár nyolc-tízfajta, különböző szolgáltatással kombinált jegyet kínálnak.

Természetes fürdőhelyek

Már nem csak egy medence és egy Bambi

Idén a legtöbb fürdő nem emelt árat a nyári szezon kezdete előtt. Bevételeiket úgy is próbálják növelni, hogy magasabb színvonalú vagy több szolgáltatást nyújtanak a fürdőzőknek.„Harminc éve alig egy sör áráért is lehetett strandbelépőt vásárolni Magyarországon. Ma viszont nem ritka a  kétezer forint feletti ár sem.

Viszont harminc évvel ezelőtt a fürdő egy medencét meg egy Bambit jelentett a vendégek számára. Ma azonban élményparkokat és gyógy- és wellness szolgáltatások tárházát is magukban foglalják a hazai fürdők”-nyilatkozta a fürdőszövetség ügyvezető elnöke, Vancsura Miklós.

A szakember szerint a gyakorlatban nincs értelme arról beszélni, mennyi a fürdőbelépő átlagára Magyarországon. Ennek oka, hogy annyifajta, kedvezményeket tartalmazó fürdőbelépőt  lehet ma már kapni, hogy az átlag ár alapján csak torz képet kapnánk.Mint mondta: a magyar fürdőzők számos kedvezményt vehetnek igénybe a nyári szezonban is. Ezekkel tízezreket is spórolhat egy négy fős család a nyaralás során.

Az idén

Nőtt a belföldi vendégek száma

Mint a szövetség elnöke elmondta: a statisztikák azt mutatják, hogy a magyar fürdőkben, strandokon a külföldi vendégek száma nem csökkent, a belföldi – főként családos – vendégek száma viszont növekedett. A tavalyi forgalomra az is kedvezően hatott, hogy a SZÉP-kártyáról már a fürdőszolgáltatásokat más mindhárom zsebből lehetett fizetni.

Évi mintegy 25 millió vendég

A nemzetközi jelentőségű fürdők látogatóforgalma évről-évre meghaladja a 9 millió főt. Az országos és regionális jelentőségű fürdőikben további 9-10 millió látogatót regisztrálnak évente.

A lokális jelentőségű fürdők pedig elsősorban a helyi és környékbeli lakosság fürdőzési igényeit elégítik ki. Náluk viszonylag kevés látogató fordul meg. De az átlagosan 30-80 ezres éves vendégforgalom mellett – további 4,5-5 millió ember számára jelentik a kikapcsolódás, gyógyulás helyszínét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik