Pénzügy

Erre megy el a magyar nyugdíjasok pénze

A legtöbbet élelmiszerre, rezsire és gyógyszerre költik, így más személyes kiadásra már nemigen jut nekik.

A Groupama Garancia Biztosító és a Gfk Piackutató Intézet közös kutatást készített az öngondoskodási hajlandóságról. Ennek legfőbb tanulsága, mint a Pénzcentrum.hu is írta, hogy gondolkodásbeli változásra lenne szükség.

Az öngondoskodással párhuzamosan a költéseket is vizsgálták.

Nyugdíj

A nyugdíjasoknak csak a kötelezőre futja

Míg fiataloknál a rezsi illetve napi általános kiadások dominálnak, míg a harmincasok vagyonának majdnem 60 százaléka megy el élelmiszerre és rezsire. Ezzel szemben a 70 év felettiek pénzük 80 százalékát költik el rezsire, ételre és gyógyszerekre – ismertette a kutatás erre vonatkozó adatait Kozák Ákos- a GfK Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója.

Másképp is lehetne

Pedig ha a nyugdíjcélú takarékoskodást időben elkezdik, sokkal nagyobb keretből gazdálkodhatnának – többek között ez is kiderült a kutatásból. Továbbá, hogy a lakosság körülbelül 40 százaléka egyáltalán nem előtakarékoskodik, és 30 százalékuknak csupán egy-két hónapra elég félretett pénze van.

Kevéssé tartjuk fontosnak

A másik tanulságos megállapítás, hogy legtöbben akkor sem tennének félre nyugdíjas éveikre, ha megtehetnék.

A biztosító élet- és bankbiztosítási ügyvezető igazgatója, Garamvölgyi Zoltán szerint ennek okánál nyilván az sem elhanyagolható tényező, hogy a lakosság nagy része nem érti az öngondoskodással kapcsolatos lehetőségek feltételeit, termékeit. Így pedig nem is mer belevágni egy-egy ilyen biztosítás megkötésébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik