Pénzügy

Elképesztően drágák a nyugdíjbiztosítások

A költségek annyira magasak, hogy emellett nemigen garantálható tisztességes nyugdíjjáradék. Ezért intézkedik hamarosan a jegybank.

A nyugdíjbiztosítások költségei annyira elszaladtak, hogy azt már a jegybank sem hagyhatja szó nélkül. Mert jókora hátrányt jelenthet a takarékoskodóknak, amikor majd meg szeretnék kapni az ellátásukat.

Nyugdíjpénz

30 százalékkal kevesebb nyugdíj?

Az Azénpénzem.hu által megszólaltatott szakértő szerint a magas költségek miatt akár 30 százalékkal is kevesebb lehet a nyugdíja annak, aki nyugdíjbiztosításba fektet, ahhoz képest, mint aki nyugdíjpénztárban takarékoskodik. 
Ennek oka, hogy míg a nyugdíjbiztosításnál átlag 1,8 százalékos befektetési költség mellett 5,21 százalék a teljes költség, addig a nyugdíjpénztáraknál a mindössze 0,8 százalékos befektetési költség mellett 2,02, a teljes költségmutató (tkm).

Vagyis több mint a két és félszeresét viszi el a befizetett pénzekből a nyugdíjbiztosítás, mint a nyugdíjpénztár.

Ezt teheti a nyugdíjáért

Pluszszolgáltatások

A biztosítók a lap szerint ezzel kapcsolatban arra hivatkoznak, hogy ők pluszszolgáltatást is nyújtanak, és az értékesítési költségeik is magasabbak (a személyes felkeresés miatt).

Azonban az MNB ezzel együtt is legfeljebb 1-2 százalékos különbséget tart indokoltnak a tkm-nél. Áprilisban ezért ajánlást tesznek közzé, amelyben valószínűleg az lesz, hogy 3-4 százalékos tkm-et tartanak elfogadhatónak a nyugdíjbiztosításoknál.

Ami leviheti a most eléggé elszaladt ( az éves díj 90-180 százalékát kitevő) ügynöki jutalékokat is. A nyugdíjbiztosítások egyébként eléggé felkapottak lettek az idén, mivel januártól már erre a befektetési formára is van adókedvezmény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik