Pénzügy

A magyarok is Microsoftot vennének

Egy év alatt megháromszorozódott a külföldi részvényeket vásárló hazai kisbefektetők aránya.

Háromszor annyi magyar vásárol külföldi részvényt, mint korábban – derül ki a KBC Equitas ügyfelek befektetési preferenciáit vizsgáló felméréséből. Bár még ma is a magyar papírok adják a forgalom döntő részét, a jövőben várhatóan tovább emelkedik az amerikai és európai részvények iránti kereslet.

A külföldi papírok elterjedéséhez a folyamatosan csökkenő hazai kamatkörnyezethez képest vonzó hozamlehetőségek is hozzájárulhattak.

Aki még nem vett, az is érdeklődik

Míg 2012-ben csak minden tizedik válaszadó volt aktív a külföldi piacokon, addig 2013-ban ez az arány 30 százalékra emelkedett, és a jövőben további bővülés várható.

A külföldi kereskedésben rejlő lehetőséget jelzi, hogy a kérdőívet kitöltők 36 százaléka nyilatkozott úgy, hogy bár eddig még nem vásárolt külföldi részvényt, a közeljövőben ilyen papírokkal is szívesen bővítené portfólióját. Ez az igény ráadásul éppen az idegen piacokon eddig kevésbé aktív, kisebb befektetők körében a legmagasabb.

A legnépszerűbb külföldi célpont

Ma még a cég forgalmának többsége a Budapesti Értéktőzsdéhez köthető, de ha a jelenlegi tendencia folytatódik, a befektetők portfóliójában a külföldi piacok hamarosan az általuk Nyugat-Európában tapasztalt 50-60 százalékos részesedést is elérhetik – hangsúlyozta a cég üzletfejlesztési igazgatója. Takács Szabolcs azt is hozzátette: az európai példák alapján azt látják, hogy a lakossági részvénybefektetések körülbelül 40-50 százalékát adják a hazai részvények, 30-40 százalékát amerikai, mintegy 10 százalékát pedig német papírok.

A magyar befektetők számára a legnépszerűbb külföldi célpontot továbbra is az Egyesült Államok jelenti, amihez a piac mérete mellett az olyan keresett technológiai részvények is hozzájárulnak, mint az Apple, a Google, vagy éppen a Microsoft.

Sírva fakad…

Ezért fordulhattunk a külföldi részvények felé

A tőzsdei befektetések felértékelődésében szerepet játszik a 2012 augusztusa óta tartó kamatcsökkentési folyamat, amelynek hatására érezhetően többen keresnek nagyobb hozamot biztosító lehetőséget a pénzüknek. A felmérésre válaszoló befektetők több mint 50 százaléka gondolkodik azon egyébként, hogy a csökkenő kamatkörnyezet miatt átalakítja megtakarítási portfólióját, minden harmadik válaszadó pedig már meg is tette ezt a lépést.

A magasabb hozamok eléréséhez megfelelő alternatívát jelenthetnek a részvényvásárlások, különös tekintettel a külföldi cégek papírjaira. Míg a BÉT-en az elmúlt hónapokban az árfolyamok stagnáltak, vagy éppen lefelé mozogtak, addig az amerikai részvénypiacon szinte töretlen emelkedésnek lehettünk tanúi. A legnagyobb vállalatokat tömörítő S&P500 index például közel egy éve történelmi csúcson mozog.

Választások után

Jó lehetőség

Ez kedvező környezetet jelentett a részvénybefektetések számára, és jó kereseti lehetőségek adódtak azoknak, aki megfelelő időben és kellő körültekintéssel vásároltak papírokat az amerikai piacon – jelentette ki Takács Szabolcs. Az elérhető hozamok mellett a kínálat nagysága is amellett szól, hogy érdemes a külföldi piac felé nyitni.

A Budapesti Értéktőzsdén a forgalom túlnyomó része 3-4 nagyobb papírra korlátozódik, a nyugat-európai és amerikai piacokon azonban részvények ezrei érhetők el, és akár több ezer milliárd forintos forgalmat bonyolító tőzsdékhez is kapcsolódhatnak a hazai lakossági befektetők.

Ez az online kereskedési platformoknak köszönhetően ma már technikailag is egyszerűen megoldható, ugyanis nálunk a külföldi papírokat ugyanabból a rendszerből, ugyanarról a számláról lehet megvásárolni, mint a magyarokat. Így lényegében azonos módon lehet Facebook részvényekhez jutni, mint például OTP-hez, vagy MOL-hoz – jegyezte meg a szakember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik