Pénzügy

Így érhet hatmillió forintot egy kis odafigyelés

Aki ingatlanvásárlásra készül éppen, jó ha elolvassa ezt a cikket – neki is milliókat érhet, ha tudja, hogyan igazodjon el a hirdetések között.

Az ingatlanközvetítők bizony versenyeznek egymással, hiszen aki eladja a házat, azé a jutalék. És ezt a versengést akár a saját javára is fordíthatja a körültekintő, szemfüles vevő – hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum.hu írása.

Ennyivel veszik le…

A lap egy olyan ingatlant választott ki a vizsgálathoz, amelyhez 10 különféle hirdetést is talált. Ezeket a hirdetéseket hasonlították össze alapterületre, kínálati árra, négyzetméterárra. Talán nem hiszik el, de bár ugyanarról a lakásról volt szó, ezek az adatok eltérőek voltak a különböző hirdetéseknél.

Az alapterületnél mondjuk meg lehet adni bruttó és nettó négyzetmétert is, de azért azt az ember elvárná, hogy ebben egységesek legyenek az ingatlanosok, elvégre kiknek kellene ehhez a témához érteniük, ha nem nekik. Így aztán a négyzetméter 58 és 85 között szórt.

A négyzetméterárnál is jelentős eltérést fedeztek fel: 351 ezer és 534 ezer közötti áron hirdették a lakást. Akkor, amikor az adott körzetben egyébként átlagban 358-363 ezer forintért kelnek el a lakások.

Az árnál pedig kereken 6 millió forintos eltérés volt a különböző ingatlanügynökségek árai között, vagyis 25 és 31 millió forint közötti árban kínálták ugyanazt a lakást.

És akkor azt nem említettük, milyen egyéb paraméterekben voltak még eltérések.

Ugye, hogy érdemes egy kis időt szánni a hirdetések átböngészésére?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik