Pénzügy

Nyugdíjpénz – lehet, hogy önt is elcsábítják?

Miért szeretnék az üzletkötők, hogy ön nyugdíjbiztosítást kössön? Persze, azért is, hogy gondoskodjon önmagáról idős éveire. No meg a vaskos jutalékért is!

A nyugdíjbiztosításról azt kell tudni, hogy az idén került be az adókedvezményt biztosító megtakarítási formák közé, amivel az ezen a téren eddig meglévő versenyhátrányát szüntették meg.

Más szempontból viszont eddig is kedvezőbb helyzetben voltak a nyugdíjbiztosítók, mint például az önkéntes pénztárak. S ezek az előnyök most (az ügyfeleknek fontos adókedvezménnyel együtt) akár gyökeres változást is hozhatnak a piacon.

Nyugdíj-megtakarítás

Jutalékkülönbség

Az egyik ilyen előny, hogy míg az önkéntes pénztáraknál az ügynöki jutalék nem haladhatja meg az első évben befizetett tagdíj működési költségre jutó részét, addig a nyugdíjbiztosításoknál akár a befizetett teljes összegnek megfelelő jutalék is lehetséges.

Átlagos évi 50 ezer forintos takarékosság mellett ez az egyik esetben 2500 forintot jelenthet, míg a másikban akár 50 ezer forintot is – hívta fel a figyelmet az Azénpénzem.hu. Vagyis akár hússzorosa is lehet a nyugdíjbiztosításnál az ösztönző jutalék ahhoz képest, amennyit egy önkéntes pénztári beszervezésért kap az üzletkötő.

Amit nyilván az ügynökök is tudnak, s ekkora motivációnak valószínűleg nem fognak ellenállni. Vagyis nyomni fogják a nyugdíjbiztosítást. Akár még az önkéntes pénztári tagokat is rábeszélhetik a váltására.

Költség – az egyiknél látszik, a másiknál nem

A másik hátrány a pénztáraknál, hogy nekik láthatóvá kell tenniük a költségeket. A nyugdíjbiztosítóknál viszont nincs ilyen elvárás – említette meg a lap. Márpedig a pénztári szakemberek szerint a biztosítások költségesebbek. No de ha ezt nem látja az ügyfél, akkor nem is fáj neki.

Kérdés, mi lesz ilyen ellenszélben a már amúgy is fogyatkozó számú önkéntes pénztári tagsággal…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik