Pénzügy

Még nem jött meg a szülési kedvünk

Szülés (szülés)
Szülés (szülés)

Októberben ugyan kicsivel több, de éves szinten kevesebb gyermek jött világra, mint tavaly. Igaz, kevesebben is haláloztak el, így összességében kevésbé fogyott a magyar, mint tavaly.

Úgy tűnik, kicsit kell még dolgoznia a kormánynak a szülés népszerűsítésén. Az előzetes adatok szerint ugyanis 2013 első tíz hónapjában 73 987 gyermek született, 2,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A 104 905 halálozás 2,8 százalékos csökkenést jelent a 2012. január-októberi időszakhoz képest. A természetes fogyás 30 918 fő volt, 1201-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál – jelenti a KSH.

Év közben

A születésszám hat hónapban elmaradt az előző évitől, júniusban és júliusban valamivel több gyermek született, majd szeptemberben és októberben ismét kismértékű, átlagosan 1,9 százalékos emelkedést mértek az egy évvel korábbihoz képest.

A halálozások száma hét hónapban csökkent, három hónapban viszont enyhén emelkedett az előző év azonos hónapjaihoz képest. Különösen a február–márciusi és a júliusi visszaesés volt számottevő, az előbbi átlagosan 7,2, az utóbbi 6,5 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Az év első tíz hónapjában az előző évihez képest 2973-mal kevesebb halálozás volt.

Kicsivel több frigy

A házasságkötések havonkénti száma változóan alakult; öt hónapban több, öt hónapban viszont kevesebb frigyet regisztráltak, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb visszaesés februárban történt, amikor 10,2 százalékkal csökkent a házasságkötések szökőnaphatástól tisztított száma, míg augusztusban 11,3 százalékos emelkedés volt tapasztalható az előző év azonos időszakához képest. Ezt követően szeptemberben több mint 9 százalékkal regisztráltak kevesebb frigyet, az októberi házasságkötések száma pedig 5,4 százalékkal múlta felül az előző évit.

Összességében 2013 első tíz hónapjában 33 129 házasságot anyakönyveztek, 445-tel, 1,4 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

A mérleg

Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 12,7 halálozás jutott, előbbi 0,2, utóbbi 0,3 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint 2012 hasonló időszakában. Az év első tíz hónapjában ezer élveszületésre 5,1 csecsemőhalálozás jutott, 0,2 ezrelékponttal több az egy évvel korábbinál. A házasságkötési arányszám 4,0 ezrelékes értéke nem változott az előző év azonos időszakához képest.

A halálozások száma nagyobb mértékben csökkent, mint a születéseké, ennek következtében a természetes fogyás üteme 3,9 ezrelékről 3,7 ezrelékre mérséklődött, ami a 2012. január–októberi 32 119-cel szemben 2013 első tíz hónapjában 30 918 főt jelentett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik