Pénzügy

Pénzt, autót, lakást is vihet a NAV, ha lógunk az adóval

Az adóvégrehajtás elsősorban a bankszámlán lévő pénzünket célozza meg, de a lakásunk, kocsink is ugorhat, ha sokkal tartozunk.

Az adóvégrehajtást többek között a fizetési kötelezettséget megállapító jogerős hatósági határozat, bevallás, adómegállapítás, bírósági határozat alapján indíthatja meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az adótartozást több lépésben, több úton hajthatják be tőlünk – ismerteti a Napi.hu.

Először a bankszámlát csapolják meg

Amelyik adózónak van bankszámlája, annál első lépésben inkasszót (azonnali beszedést) rendelnek el, és a bank 35 napon belül köteles átutalni az adóhatóságnak a tartozásunkat. Ha ezt esetleg nem lépnék meg, és egyébként volt fedezet a számlánkon, akkor a pénzintézetnek kell fizetnie helyettünk.

Az inkasszóról egyébként még csak értesíteni sem kell minket (főleg azért, hogy eredményes legyen a behajtás). Ha több tulajdonos van a számlánál, akkor is csak azt értesíti a bank, aki nem érintett az adótartozásban, és őt is csak utána, miután már teljesített a NAV felé.

Van azonban néhány tabutétel is: az anyasági támogatás, a rokkantsági járadék és a fogyatékossági támogatás. Az is szabály, hogy az inkasszó csak a legkisebb öregségi nyugdíj (jelenleg 28,5 ezer forint) feletti részt érintheti, s az összeg négyszereséig (vagyis 114 ezer forintig) csak a pénz felét lehet inkasszó alá vonni. Az egyéni és társas vállalkozások számláinál azonban nincs ilyen korlát, azokat teljesen kiseperhetik.

Feketelistán voltak Gáspárék

Ha nincs a számlán fedezet

Ha az adósnak nincs számlája vagy a rajta lévő összeg nem nyújt fedezetet az adótartozásra, a végrehajtás kiterjedhet az ingóságokra és az ingatlanokra is. De itt is van néhány kivétel, például a foglalkozás gyakorlásához szükséges eszközök, az alapvető ruházat, ágynemű, bútor, a világító és fűtőeszközök.

A lakásunkat, házunkat pedig csak akkor foglalhatják le, ha a tartozásunk több mint félmillió forint. De az autónkat például vihetik.

Amikor nyár közepén Gáspárék adótarozásától volt hangos a sajtó, akkor is azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a bankszámlán, az ingatlanon kívül Győző autóit is simán elvihetik, ha nem fizetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik