Pénzügy

Így lehet átmenteni a szabadságot

nyaralas(960x640)(2).jpg (nyaralás, tengerpart, napozás, )
nyaralas(960x640)(2).jpg (nyaralás, tengerpart, napozás, )

Négy esetben tolható át következő évre a megmaradt szabadság, vagy annak meghatározott része.

A szabadságot kötelezően adott évben, kell kiadni. Ha azonban a szabadság még az esedékesség évében megkezdődik, ezzel egybefüggően a következő évben legfeljebb öt munkanap kiadható- derül ki a LIGA Szakszervezetek jogi szakértőjének összefoglalójából.

Egyharmadáról megállapodhatnak

A következő év március 31-éig adható ki a szabadság, ha a dolgozó munkaviszonya az esedékesség évében október 1-jén vagy azt követően kezdődött, illetve ha a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdeke vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok miatt arra kollektív szerződés felhatalmazást ad.

A munkáltató és a munkavállaló megállapodása alapján a szabadság harmadát a következő év végéig lehet kiadni. A 2014-ben esedékes szabadságokra azonban ez már nem vonatkozik, a jövő év január 1-jétől ugyanis a felek már csak az életkor alapján járó pótszabadság átvitelében állapodhatnak meg – hívja fel a figyelmet összefoglalójában Kéri Ádám.

Ha a szabadságot a munkavállalónál felmerült ok miatt nem tudta kiadni a munkáltató az esedékesség évében, akkor a szabadságot az ok megszűnésétől számított 60 napon belül kell kiadni. Ilyen esetben akár az esedékesség évét követő év eltelte után is kiadható a szabadság.

Megváltani nem lehet

A szabadság időpontját legalább 15 nappal előre közölni kell. A munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdeke, illetve működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén a szabadság kiadásának időpontját módosíthatja, illetve a munkavállaló már megkezdett szabadságát megszakíthatja. Ebben az esetben azonban a munkavállaló kárát és költségeit meg kell téríteni.

Fő szabály szerint a szabadságot a munkaviszony megszűnésének kivételével megváltani nem lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik