Pénzügy

Eldőlt: 100 ezer fölött lesz a minimálbér

Megállapodás született arról, hogy 3500 forinttal nő az eddigi összeg.

Meglépték

Jövőre 101 ezer 500 forint lesz a minimálbér és 118 ezer forint a szakmunkás bérminimum a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) született megállapodás alapján.

A legkisebb bér összege 2013-ban 98 000, a szakmunkás minimálbér pedig 114 ezer forint.

Kompromisszum

Az összeg kétezer forinttal kevesebb, mint amit a szakszervezetek akartak. A munkavállalókat képviselő oldal 103 500 forintos bruttó minimálbért szeretett volna, ez a gyerektelenek nettóját körülbelül 3000 forinttal emelte volna.

A szakszervezetek azzal érveltek, hogy a létminimum 90 ezer forint körül lesz jövőre, és szükségesnek látták, hogy a nettó minimálbért ehhez közelítsék. Idén a létminimum a minimálbér 73 százaléka, ezt 75 százalékra emelték volna. Szerintük 2,4 százalékos infláció várható, amely mellett 2 százalékkal nőhet a termelékenység. Ez utóbbit reálbér-emelkedésként akarták volna látni.

A munkaadói oldal azonban ennél kisebb növelést javasolt, így alakult ki a 101 500 forintos kompromisszum

Jó-e a minimálbér?

Jakab Andor, a facebookos bejegyzésével sztárpublicistává vált szerző írt nagyon meggyőzően és érthetően arról, miért öli meg a munkahelyteremtést a minimálbér minden vonatkozásában. Hogy miért demagógia és átverés, parasztvakítás az egész minimálbéres történet. Ön egyetért vele?

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik