Pénzügy

Milliárdokat bukhatnak az autósok

biztositas-kgfb(960x640)(1).jpg (kgfb, biztosítás, )
biztositas-kgfb(960x640)(1).jpg (kgfb, biztosítás, )

Mindössze az autósok egynegyede tud idén spórolni a kötelező biztosításon. Az átlagdíjak 3-5 ezer forinttal is emelkedhetnek.

Tegnap óta elérhetőek a kötelező biztosítási díjak az internetes kalkulátorokon, már az első órákban több tízezer autós ellenőrizte a díjait. A Biztosítás.HU adatai alapján mindössze az autósok egynegyede tud idén spórolni. Amennyiben az autósok nem keresik meg a számukra legolcsóbb biztosítási ajánlatokat, a kötelező díja, akár 5 milliárd forinttal is emelkedhet a teljes piacot nézve.

Az előző évekhez képest idén is jelentős érdeklődés mellett indult a kötelező biztosítási szezon. Mivel a biztosítóintézetek  többsége díjemelést hajtott végre, az már most biztosnak látszik, hogy az autósoknak jövőre többet kell majd fizetniük kötelezőjük után, mint tették azt 2013-ban.  Az első nap adatai alapján elmondható, hogy a tavalyi 11 ezer forintos kampányos átlagdíj idén 15 ezer forint fölé emelkedhet, ami a várakozásoknál is nagyobb növekedés.

A biztosítóváltással elérhető megtakarítás összege is csökkenni látszik a tavalyihoz képest. Míg a 2012-es kampányban a váltók átlagos megtakarítása adó nélkül még 8 ezer forint volt, ez most a 4 ezer forintot sem éri el. A biztosítók közül az Allianz, az Uniqa és a Posta látszik nyerőnek, míg a tavaly nyertes K&H a negyedik helyre szorult vissza. Ügyfélszerzésben reménykedhet ugyanakkor még az ASTRA, az Aegon és a Groupama is. A kiegészítő biztosítások (kátyúkár, lopás és autópálya CASCO, illetve vadkár) népszerűsége tovább nőt. Ezeket több mint 40%-ban választják az autósok.

A Biztosítás.HU szerint, bár a díjemelkedést nem fogják tudni elkerülni az autósok, biztosítóváltással csökkenthetik annak mértékét, amennyiben megkeresik azt a biztosítót mely számukra a legolcsóbb díjat kínálja jövőre. A váltók száma ugyanakkor az előzetes várakozásoknak megfelelően alakulhat, vagyis mintegy 500 ezren válthatnak idén biztosítót. Az, hogy a tavasz óta tartó díjemelkedési tendencia tartós lesz-e, nem csak a biztosítókon, hanem az autósokon is múlik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik