Pénzügy

Árfolyamgát mindenkinek

Már kedden megszavazhatja a parlament azt a Fidesz-javaslatot, hogy minden devizahiteles kaphasson állami segítséget.

Az árfolyamgát teljes megnyitását és a kilakoltatási moratórium kiszélesítését javasolja a Fidesz – közölte Rogán Antal, a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője.

A politikus azt mondta: a devizahiteleseket segítő törvényjavaslatot még hétfőn benyújtják, és azt akár már kedden elfogadhatja a parlament.

Árfolyamgát 1×1. A rögzítés eredeti feltételeiről itt olvashat.

3 hónapos tartozás esetén is

A másik javaslat arról szól, hogy az árfolyamgát mindenkinek váljon hozzáférhetővé, aki eddig nem léphetett be. Most a devizahitelesek 70 százaléka jogosult erre a segítségre.

Rogán Antal emékeztetett, hogy ma számos belépési korlát van, így például az, hogy akinek 90 napon túli tartozása van, az nem veheti igénybe. Tájékoztatása szerint azonban több mint 150 ezer olyan család van, amelynek ilyen, 90 napon túli tartozása van, ám szeretné fizetni a hitelét, még nem indult el ellene végrehajtási eljárás, “ennek megfelelően az ő számukra megoldást jelenthet az árfolyamgát teljes kinyitása”.

Az árfolyamgátba való belépés ugyanakkor továbbra sem lenne kötelező.

A frakcióvezető emlékeztetett, hogy november 1-jén járt le az a határidő, amelyet a Fidesz-KDNP szeptemberi visegrádi frakcióülésén megfogalmaztak a bankoknak, vagyis hogy eddig döntsék el, képesek-e megoldani a devizahiteles szerződések módosítását az ügyfelek javára.

Szerződésmódosítás nem történt, a bankszövetség viszont megfogalmazott egy javaslatot, amellyel kapcsolatban a Fidesz osztja a kormány álláspontját, azaz azt érdemes lenne nyilvánosságra hozni, és konzultációt folytatni róla az érintettekkel – mondta Rogán Antal.

Kérdésre közölte azt is: rendkívül fontosnak tartaná, ha a devizahiteleket érintő bírósági ügyekben minél előbb hozna egy jogegységi döntést a Kúria.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön azt mondta, a kormány szerdán megbeszélést folytatott a devizahitelesek helyzetének rendezéséről, és arra jutott, hogy csak a jogi feltételek tisztázódása után lehet a kérdést gazdaságilag is rendezni.

Az árfolyamgát igénylésének határidejét már májusban eltörölték.

Kilakoltatási szünet

A Fidesz indítványa szerint a kilakoltatási moratórium a teljes téli időszakra vonatkozna, azaz a jogszabály hatálybalépése után április 30-ig bezárólag. Eredetileg a kilakoltatás decemberben kezdődne, de a gazdasági miniszter korábbi javaslatról szóló beszámolója szerint, elképzelhető, hogy előre is hozzák a moratóriumot.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik