Pénzügy

Százezer fölé futhat a minimálbér

pénz (pénz, )
pénz (pénz, )

Ha csak az inflációt veszik figyelembe, már akkor is átlépheti a 100 ezer forintot a legkisebb bér mértéke, amit a vállalkozók szövetsége is elfogadna – írja a Világgazdaság.

Az MSZOSZ Szövetségi Tanácsa 2014-ben a kötelező legkisebb munkabér és a bérminimum 6 százalékos, valamint a keresetek 4,5 százalékos növekedését tartja szükségesnek, a minimálbér ennek megfelelően a jelenlegi 98 ezer forintról 104 ezer, a szakképzettséghez kötött bérminimum pedig 114 ezer forintról 121 ezer forintra nőne – közölte az érdekképviselet a napokban.

„Tisztelem a szakszervezeti álláspontot, de ilyen esetekben mindig ők rendelnek és mi fizetünk” – reagált a felvetésekre a Világgazdaságnak Dávid Ferenc . A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a Világgazdaságnak hozzátette: a kérdésben év végéig kell megállapodni, október közepén ebben a kérdésben még nincs sürgető határidő.

Dávid Ferenc kifejtette: a VOSZ álláspontja szerint a soron következő tárgyalásokon az inflációkövető emelésig „biztosan el lehet menni”. Jelenleg a jövő évre prognosztizált inflációs mérték 2,4 százaléknyi. Ha tehát a felek a következő hónapban csak ennyiben tudnak megegyezni, akkor is átlépi a minimálbér összege a 100 ezer forintot.

Még októberben elkezdődnek a hivatalos egyeztetések a jövő évi bérekről – közölte válaszul a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A tárca tájékoztatása szerint a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén már informálisan volt szó a minimálbérről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik