Pénzügy

Jobban védi az időseket a fogyasztóvédelem

Elsőre büntetik az időseket átverőket, megtiltották a fogyasztói csoportok létrehozását.

Jövőre módosul a fogyasztóvédelmi törvény: az új javaslat azzal erősíti a kiszolgáltatott fogyasztók jogait, hogy a hatóság már első esetben bírságot szabhat ki, ha idősekkel vagy fogyatékossággal élőkkel szemben jogsértést tapasztal – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.

Kiemelték, hogy a mostani javaslatnak köszönhetően a jövőben nem maradhat szankció nélkül, ha például a termékbemutatókon célzottan idős embereket vernek át, megtévesztő vagy agresszív eszközökkel bírják rá őket akár több százezer forintos egészségmegőrző eszközök vagy ágynemű-garnitúrák megvásárlására.

Vége az órás várakozásnak

A fogyasztói jogokat a közszolgáltatások területén is erősíteni kívánja a kormány, ezért a törvényjavaslat konkretizálná a jelenleg is előírt “ésszerű várakozási idő” tartalmát: a közszolgáltatók telefonos ügyfélszolgálatainak biztosítani kellene az ügyintéző öt percen belüli bejelentkezését, véget vetve ezáltal az olykor órákig tartó várakozásnak.

Vége a vásárlói kluboknak

Az NGM ismertetése szerint a törvényjavaslat évtizedes adósságot törleszt azzal, hogy megtiltja újabb fogyasztói csoportok – vagy vásárlói klubok – létrehozását. A fogyasztói csoportok jellemzően azokat célozzák, akik egyébként nem jutnának hitelhez. A fogyasztók azonban ebben a konstrukcióban sem jutnak kölcsönhöz, illetve készpénzhez, csupán vásárlói joghoz, de ez az esetek nagy részében a szerződés megkötése előtt nem derül ki számukra.

A fogyasztóvédelmi törvény már 2012. január elsejétől kimondta, hogy fogyasztói csoport 2014. január 1-jéig nem hozható létre. A moratórium időszaka alatt a csoportokat működtető cégek gyakorlata nem változott, sőt a tilalom kijátszásával újabb és újabb fogyasztókat károsítanak meg.

A minisztérium közölte, hogy a törvényjavaslat ezért 2014-től általánosságban megtiltja az új fogyasztói csoport létrehozását és korlátozza a már működő csoportokhoz való csatlakozás lehetőségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik