Pénzügy

Újabb elbocsátási hullám jön?

A vállalkozások inkább növekvő, mint csökkenő árbevételre számítanak. Ennek ellenére nagyon sokan terveznek létszámcsökkentést – áll a GKI legfrissebb elemzésében.

2011 folyamán a magyar gazdaság lassult, idén pedig a minimálbér emelése és az alkalmazotti adókedvezmény megvonása miatt a nettó kereset jelentős csökkenésére és növekvő vállalati bérköltségre lehet számítani – olvashatjuk a GKI Gazdaságkutató Zrt. Januári felmérésében. A válaszoló 800 cégnél 1 millió 861 ezer ember dolgozik.

A vállalkozások 4 százaléka számít idén jelentősen növekvő, és több mint negyede kissé növekvő árbevételre, míg 5 százalékuk szerint jelentősen, közel ötödük szerint pedig kissé csökken majd a bevétel. Az 500 főnél több embert foglalkoztató cégek optimistábbak (40 százalékuk növekedést remél, míg csökkenéstől csak ötödük tart). A kutatásból kiderült: minél kisebb egy cég, annál rosszabb kilátásokkal vág neki az évnek. Az 50 főnél kevesebb alkalmazottal dolgozó vállalkozások több mint egyharmada például kisebb árbevételre számít, emelkedő bevételekre viszont csak a 21 százalékuk lesz képes.

„Elszakadt a cérna”

A cégek 4 százaléka létszámfelvételt tervez, 29 százalékuk viszont elbocsátásokra készül. Minél nagyobb egy cég, annál inkább számíthatunk arra, hogy csökkenti a foglalkoztatottak számát – állítja a GKI. Legnagyobb arányban az 500 főnél több dolgozót alkalmazó vállalkozások jelezték, hogy elbocsátanak (40 százalékuk mérsékli létszámát, 3 százalékuk növeli), de minden vállalati méretkategóriában a létszámcsökkentők vannak többségben (a bérkompenzáció ellenére).

Úgy tűnik, a cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot. Részben azért, mert bízott a konjunktúra javulásában, részben pedig azért, mert valahogy ki tudták gazdálkodni a bérköltséget. Úgy látszik 2012 elejére sok helyen „elszakadt a cérna”, s már nem bíznak a kedvező kimenetelben. Nyilván nem javította a vállalatvezetők hangulatát a minimálbéremelés, a cafetéria rendszer átalakítása, a tb-járulék feljebb srófolása, és áttételesen a fogyasztást terhelő adók (áfa) emelése sem, aminek a hatására a hazai fogyasztók számára csaknem minden termék megdrágul.

Létszámvárakozások (forrás: GKI-felmérés, 2012. január)

A beruházási szándékok is haloványak. A vállalkozások 21 százaléka tervezi a beruházási kiadásainak növelését, miközben negyedük csökkenti azokat. Különösen kedvezőtlen, hogy az 500 fő feletti cégek közel 40 százaléka mérsékli beruházási kiadásait, s csak 12 százalékuk tervez növekedést. Forrás: GKI felmérése, 2012 január

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik