Pénzügy

Félnek a közszolgák

Továbbra is egyszerű lesz elbocsátani a közszférában dolgozókat, ráadásul a vitás kérdéseket rendezni hivatott Kormánytisztviselői Döntőbizottság pártatlansága kérdéses - ezek a legfőbb fenntartásai a közszféra dolgozóit képviselő szakszervezetnek a hétfőn elfogadott törvénnyel kapcsolatban.

Több ponton is aggályos a hétfőn megszavazott törvény az érdekképviselők szerint, például amiatt, hogy méltatlanság és bizalomvesztés miatt is kirúghatják a közszolgát. A munkaadó ennek fényében a kormánytisztviselőt a munkaidőn kívüli viselkedése, a magánélete miatt menesztheti, ráadásul még azt sem tudják az érintett dolgozók, hogy milyen etikai normáknak kell majd megfelelniük, ugyanis még nem készült el az a törvény, amely ezt tisztázza – mondta az fn.hu-nak Árva János, az Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke. A bizalomvesztés kitétel még rosszabb a szakszervezeti vezető szerint, úgy gondolja, hogy így nagyon egyszerű lesz „ráhúzni a vizes lepedőt” a főnöknek nem tetsző dolgozókra.

Háromszor ültek össze a kormány, illetve a kormánytisztviselők, köztisztviselők képviselői, hogy tárgyaljanak a törvénymódosításról, ám a munkavállalók „nem tudták jobb belátásra bírni” a döntéshozókat – mondta Árva János. Annyit sikerült elérniük, hogy vitás helyzet esetén a munkáltatónak kell bizonyítania: valós indokkal bocsátotta el a dolgozót.

Az MKKSZ sikerként értékeli, hogy a korábbi törvényből a kormánytisztviselők indoklás nélküli elbocsátását

Ajánlott videó

Olvasói sztorik