Pénzügy

Mumus lett a magyar munkavállaló

Ausztriai munkavállalást hirdető, hivatalos látszatot keltő magyarországi plakátokat bírált az Osztrák Szociáldemokrata Párt, és az Osztrák Szabadságpárt szerint is „határtalan pimaszság” a hirdetés. Egy német politikus szerint viszont nem kell félni a kelet-európai munkavállalóktól.

A falragaszokon vörös-fehér-vörös (az osztrák lobogó színeivel megegyező) alapon az áll: „2011. május elsejétől több mint 32 ezer betöltetlen álláshely Ausztriában” – mondta Christian Illedits, a tartományi és a szövetségi kormányban egyaránt vezető szerepet betöltő Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) politikusa egy kismartoni (Eisenstadt) sajtótájékoztatón.

A plakátok készítőjének kiléte nem ismert, mindenesetre az esetet „alaposan ki kell vizsgálni” – mondta. A politikus azt hangsúlyozta, hogy „politikai provokációra” gyanakszik. Kitért arra is, hogy a plakátokon hirdetőként az osztrák kormány és az Osztrák Munkaerő-piaci Szolgálat (AMS) szerepel.

Christian Illedits megerősítette, hogy az SPÖ a május elsejei munkaerő-piaci nyitásra való felkészülésként hozott, bér- és szociális dömping elleni osztrák törvény szigorú betartatását szorgalmazza – nehogy a munkaadók az osztrák munkásoknál jóval alacsonyabb bérért alkalmazzák a kelet-európai dolgozókat, ezzel kiszorítva a helyieket a munkaerőpiacról. A megfelelően hatékony ellenőrzés érdekében meg kell emelni az illegális foglalkoztatás elleni hatóság létszámát és biztosítani kell a bírságok külföldi behajtását – mondta.

Nem törődnek a helyi munkanélküliekkel?

A plakátakciót a munkavállalás liberalizálását elutasító Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) is bírálta egy közleményben. Johann Gudenus, a párt bécsi tartományi frakcióvezetője „határtalan pimaszságnak” nevezte a hirdetéseket, s szembeállította azzal, hogy egyedül Bécsben 77 ezer munkanélküli van.

Az SPÖ bírálta az AMS burgenlandi részlegének vezetőjét, Helene Sengstbratlt is. A hivatalvezető május elsején Sopronpusztán egy jelképes munkaerő-piaci határnyitás keretében, az EURES-T Pannonia határ menti munkaügyi hálózat rendezvényén jelképesen egy minden magyar állampolgárnak szóló munkavállalási engedélyt adott át Rimányiné Somogyi Szilviának, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ vezetőjének. Az SPÖ és az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) nehezményezte, hogy Sengstbratl „magyar munkavállalókat hív meg, ahelyett, hogy a burgenlandi munkanélküliekkel törődne”.

A hivatalvezető a bírálatokra válaszul kijelentette: nem hívott meg magyar munkavállalókat és erre nincs is szükség, mert május elsejétől szabad a munkavállalás Ausztriában. Hozzátette: hivatalos szervként az AMS-nek kötelessége a magyar munkavállalókat is tájékoztatni.

Több állást kínáltak

A Monster Európai Foglalkoztatási Mutató (MEIE) szerint áprilisban az EU-ban 26 százalékkal több állást hirdettek az internetes munkaközvetítő oldalakon, mint az előző év azonos időszakában, illetve 4 százalékkal többet, mint márciusban.

A szállításban és a logisztikában nőtt a leggyorsabban az álláskínálat, 63 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és 61 százalékos többlettel erős második volt az ipari termelés. A legkevésbé a közszférában, a mezőgazdaságban és a halászatban, illetve a pénzügyi szolgáltatásokban és a jogszolgáltatásban szaporodott a kínálat. A művészetek, szórakoztatás, sport és szabadidő szektorban pedig tovább csökkent.

Az Európai Unió Foglalkoztatási Szolgálata, az EURES honlapjára ausztriai munkaadók 47 762, a németek pedig 373 243 állásajánlatot tettek fel. Az adatbázisukban 1,1 millió hirdetés szerepel.

Ausztriában az egyik legfontosabb változás az, hogy nem szükséges az AMS engedélye a foglalkoztatáshoz. A hivatalos becslések szerint nem várható roham az új tagállamokból, az első két évben 20-25 ezer munkavállaló érkezhet Ausztriába az érintett országokból. Az – ugyancsak SPÖ-s vezetésű – osztrák munkaügyi minisztérium álláspontja szerint Ausztria a fokozatos nyitással és a törvényi szabályozással jól felkészült a moratórium lejártára, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az Ausztriában érvényes bérezési és társadalombiztosítási szabályok betartásának szigorú ellenőrzésére van szükség.

Ackermann: Németországban nem félnek

Jens Ackermann (FDP), a Bundestag Német-Magyar Baráti Csoportjának elnöke budapesti tárgyalásai után elmondta: Németországban nem félnek attól, hogy a munkaerőpiacukat elárasztják az új EU-tagállamokból érkező munkavállalók.

A liberális politikus a német munkaerőpiac javulását várja attól, hogy május 1-től akadálytalanul érkezhetnek az új tagállamok munkavállalói. Úgy véli: Németországot hátrányosan érintette, hogy 7 éven át zárva tartotta munkaerőpiacát, mert azok az uniós tagállamok, amelyek nem állítottak fel korlátokat, elszívták a szakképzett munkaerőt, amelyre Németországnak is szüksége volna. Várakozása szerint „az elkövetkező években mintegy 800 ezer friss munkaerő érkezhet, ami nem nagy szám, nem jelent kihívást a munkaerőpiacnak”. Németország is demográfiai változás előtt áll, nagy szüksége lenne például szakképzett betegápolókra – írta az MTI.

Ausztria és Németország fokozatosan nyitotta meg munkaerő-piacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagállamok előtt, május elsejétől az utolsó korlátozások is megszűntek.

Itthon a munkahelyteremtésről vitáznak

Az MSZP szerint a miniszterelnök szóvivője hazudik, amikor sikerként mutatja be a munkahelyteremtést, “miközben mindenki tudja, hogy eddigi eredményük 120 ezerrel több munkanélküli egy év alatt” – írta Török Zsolt, a szocialisták szóvivője egy közleményében Szijjártó Péter napirend előtti felszólalására reagálva. Az MSZP-s képviselő szerint Szijjártó olyan témákat emlegetett a Fidesz vívmányaiként, amelyeket a korábbi szocialista kormányok vezettek be, hajtottak végre. Török közölte: a GM-et és az Audit a szocialisták hozták Magyarországra, a Fidesznek legfeljebb az aláírás maradt osztályrészül. A közmunkaprogram botránysorozatot eredményezett, és a bankadót is a szocialista kormányok vezették be. A válságadókat az átlagos keresetűek szenvedik meg, az Orbán-kormány kötvénykibocsájtása pedig azért sikeres, “mert ki az a bolond, aki nem akar olyan kötvényt venni fillérekért, ami rövidtávon is dupla haszonnal kecsegtet?”.

Szijjártó Péter napirend előtti felszólalásában azt mondta, hogy a kormánynak vissza kellett rántania az országot a szakadék széléről. Szerinte bebizonyosodott: helyes volt az a gazdaságpolitika, amelynek fókuszába a munkahelyteremtés és az államadósság csökkentése került. A miniszterelnök szóvivője a közelmúltban lezajlott sikeres kötvénykibocsátásokra is emlékeztetve kiemelte, hogy Magyarország finanszírozása a piacról megoldott. A nemzetközi pénzügyi piacok, a befektetői kör bizalma visszatért, a kormány gazdaságpolitikájának iránya bevált – jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik