Pénzügy

200 ezer nettót szeretnének a kezdő orvosok

Nem várható el, hogy az egészségügyi dolgozók felelősségteljes munkájukat ilyen "megalázóan alacsony" fizetésért végezzék el - állítja több szakmai szervezet. Az egészségügyért felelős államtitkár szerint az életpályamodellben a pénz csak az egyik tényező.

“Baj van, mégpedig nagyon nagy” – mondta Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke a Semmelweis Egyetemen megrendezett első karriernapon. Szerinte “a humánerőforrás-bomba már felrobbant”. Most drasztikusan hozzá kell nyúlni a rendszer minden részéhez. Tudomásul kell venni, hogy ez pénz nélkül nem fog menni – tette hozzá.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke azt mondta, ha nem rendezik minél hamarabb az ágazat humánerőforrás-problémáját, a rendszer össze fog dőlni. Úgy vélekedett, hogy a rendszer jelenleg kihasználja a pályát választók gyógyítás iránti szenvedélyét, de arra is felhívta a figyelmet, hogy manapság egy 18 éves pályaválasztónak fontosabbak az anyagiak, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

Az orvosi munka olyan követelményeket támaszt, amelyek csak stabil anyagi körülmények mellett teljesíthetők, ezért mielőbbi bérrendezés szükséges – mondta Nagy Ferenc, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke. A MOK által kidolgozott életpályamodellből kiemelte, hogy ők egy frissdiplomás pályakezdő esetében 200 ezer forintos nettó bért tartanak reálisnak, szerintük ez a tárgyalási alap. Úgy látja, az orvosok megalázóan alacsony fizetése az oka annak is, hogy hálapénz rendszere működik, és ezt a MOK ellenzi. Hangsúlyozta: a politika feladata, hogy ezt megszüntesse.

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke azt várja el: az egészségügyi dolgozókat ne kényszerítsék arra, hogy hálapénzből éljenek meg. A pályakezdő orvosoknak fontos, hogy tiszta viszonyok között dolgozhassanak, de a hálapénz felszámolása csak úgy lehetséges, ha rendezik a béreket. Ő szintén 200 ezer forintos nettó fizetést javasol a pályakezdő orvosoknak. Kiemelte: el kell érni, hogy Magyarországon is ugyanolyan megbecsültségük legyen az orvosoknak, mint a nyugati országokban.

Az államtitkár szerint a pénz csak az egyik tényező

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerint az egészségügyi dolgozók életpályamodelljében a pénz csak az egyik tényező, emellett legalább olyan fontosak a szakmai és fejlődési lehetőségek, a társadalmi megbecsültség, a megfelelő munkakörülmények. Az életpálya a gazdasági mellett számos emberi tényezőn is múlik – fejtette ki a karriernapon. Példaként kiemelte az orvosi pályát választók hivatástudatát, illetve azt, hogy ehhez mit tesznek hozzá oktatóik, szakmai elöljáróik.

Az egyik legnagyobb problémának nevezte, hogy szétzúzott szakképzéssel legyengített egyetemi rendszert, “perverz érdekeltségi rendszerrel” dolgozó egészségügyet örököltek.

Elmondta, mindig felteszik neki azt a kérdést, hogy mikor kap több pénzt az egészségügy. Erre csak azt tudja felelni, hogy nézzék meg az ország gazdasági teljesítőképességét. Ez azonban Közölte: azon dolgozik, hogy a gazdasági-politikai döntéshozókat meggyőzze, hogy az egészségügy prioritást kapjon; másrészt olyan alternatív forrásokkal, mint a hamburgeradóként ismertté vált népegészségügyi termékdíj bevezetése, igyekeznek többletpénzhez juttatni az egészségügyet.

Az államtitkár szerint az egészségügyben jelenleg is nagyon sok pénz van. Szerinte “ésszerű gazdálkodással” az intézmények és az önkormányzatok is tudnak tenni azért, hogy megtartsanak egy rezidenst vagy egy szakdolgozót.

“Mindenki elmegy, és az utolsó leoltja a villanyt”

Szócska Miklós elmondta: ő sem gondolja, hogy annyi pénzért, amennyit jelenleg az egészségügyben keresnek, elvárható az az áldozatvállalás, amelyre az ágazatnak szüksége van.

Az államtitkár úgy fogalmazott: ” az egyik lehetőség, hogy mindenki elmegy, és az utolsó leoltja a villanyt”. A másik út, hogy “megküzdünk együtt”, kivárva azokat a lehetőségeket, amelyek javulást hoznak. Szócska Miklós azt mondta: ő ezt az utat járja, és reméli, hogy a gazdaság hamarosan lehetővé teszi, hogy a pénz is megérkezzen.

A fórumon Páva Hanna helyettes államtitkár az egészségügyi dolgozók szakképzésének tervezett változtatásairól beszélt. Elmondta, hogy várhatóan április vége felé dönt a kormány a módosított rezidensrendeletről, amellyel rugalmasabbá teszik a rezidensek elhelyezkedését. Eszerint a jelenlegi pályáztatási rendszert eltörölnék, és az intézmények egyfajta előszerződést kötnének a rezidenssel. Dolgoznak továbbá egy olyan kompetencialistán is, amelyben leírnák, mit kell tudnia egy frissen végzett orvosnak. Ez a lista tartalmazná, hogy évről évre hogyan bővül az orvosok felelőssége, milyen feladatokat végezhetnek egyedül, illetve felügyelettel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik