Pénzügy

A szakképzettek már Ausztriában vannak

Az osztrák munkaerőpiac megnyitására még fél évet kell várnunk, ám ennek ellenére több munkalehetőséget is kínál nyugati szomszédunk. A két ország közti egyezmények értelmében a hiányszakmákra könnyített feltételekkel várják a magyarokat: mérnököket, technikusokat, illetve CNC-szakembereket keresnek, de a szabók is elhelyezkedhetnek.

Az osztrák Iparszövetség (IV) által megkérdezett szakértők nem számítanak nagyszámú magyar munkavállaló hirtelen megjelenésére 2011. május elseje után. A „bérdömping”, vagyis a vendégmunkások ausztriai béreket leszorító hatása, illetve a feketemunka kiküszöbölése miatt viszont fontosnak tartják a törvények módosítását, a szigorúbb ellenőrzés megteremtését. Emellett szorosabb együttműködést szorgalmaznak a munkaügyi ellenőrök, a társadalombiztosítási intézetek és a szakszervezetek között.

A felmérés szerint több magyar vállalkozás jelenik majd meg a szolgáltató szektorban – adta hírül az ORF. A felmérés a NetLab osztrák-magyar határon átnyúló munkaerő-piaci együttműködés keretében készült.

Az osztrák szociális partnerek a múlt hónapban javaslatot tettek az ausztriai ágazati minimálbérek megfizetésének szigorúbb ellenőrzésének törvényi szabályozására. A javaslatot a kormány is támogatja – írta az MTI. Jelenleg a munkavállaló panaszára indulhat ilyen vizsgálat. Ha a javaslat megvalósul, a jövőben a hatóságok hivatalból is ellenőrizhetik a béreket és a munkáltatót akár több ezer eurós – legfeljebb 50 ezer euróig terjedő – bírsággal büntethetik.

A szakképzetlenek száma nőhet

Ingrid Puschautz-Meidl a szövetség burgenlandi igazgatója szerint azok a magyar munkavállalók, akik készek voltak Ausztriában munkát vállalni, már régen megtették azt. A szakképzett munkaerő piaca már eddig is csaknem teljesen nyitott volt – mondta. Helene Sengstbratl, az Arbeitsmarktservice Österreich (AMS, az osztrák munkaerő-piaci szolgálat) tartományi igazgatója is hasonló véleményen van. „Abból indulunk ki, hogy a megfelelő szakképzettséggel rendelkező és kellőképpen mobil munkavállalók már itt vannak” – tette hozzá a szakember.

A verseny erősödésével lehet viszont számolni azokon a területeken, amelyeket eddig különösen védtek az európai unió bővítése után bevezetett osztrák átmeneti korlátozások. Így tehát arra számítanak, hogy például a szakképzetlen munkaerő és az építőmunkások „megrohamozzák” az osztrák munkaerőpiacot. Emellett a szolgáltató szektorban is várható a magyar vállalkozók erőteljesebb megjelenése.

Perfekt némettudás kell

Az Európai Unió foglalkoztatási szolgálatának (EURES) a honlapján ausztriai munkaadók 46 452 álláslehetőséget kínálnak.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján is sok osztrák munkát kínálnak. Főként az ipari gyártás területén tevékenykedő cégek keresnek hazánkból szakképzett vagy diplomás munkavállalókat. Mindegyik hirdetés szövegében szerepel, hogy a német nyelv kiváló (néhol tárgyalóképes) ismerete szükséges a munkavégzéshez.

A Magyarországról Ausztriába érkező munkavállalók többsége ingázó, azaz ezek az emberek az egyik országban élnek, a másikban dolgoznak. A két állam egy egyezményt írt alá a határ menti ingázókról. Jelenleg osztrák oldalon az AMS, Magyarországon pedig a megyei munkaügyi központok koordinálják a munkavállalást. Ennek értelmében csak az dolgozhat a szomszédos országban, akinek az állandó lakhelye valamelyik határ melletti településen van, még nem töltötte be a negyvenedik életévét és büntetlen előéletű.

A kétoldalú egyezmény mellett Ausztriában 65 hiányszakmában könnyített feltételekkel helyezkedhetnek el a szakképzett magyarok. Sok fizikai munkásnak – például lakatosoknak, esztergályosoknak, ácsoknak, kőműveseknek, villanyszerelőknek – vált így könnyebbé a külföldi elhelyezkedés. Mellettük többek között még a biztosítási közvetítők, különböző technikusok, az anyagvizsgálók vagy a bérszámfejtők is szerepelnek a listában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik