Pénzügy

Itt a világ második legjobb állása

Egy utazási iroda pályázatot hirdetett a „világ második legjobb állására”: a nyertes egymillió forintot kap, és az lesz a feladata, hogy luxuskörülmények között utazgasson a világban. Egyre népszerűbb fogás a céges reklámok között, hogy álláslehetőséggel népszerűsítik magukat a vállalkozások.

Az álláspályázatra bárki jelentkezhet: a nyertes féléven át havonta egy különleges utat és a hat hónapra egymillió forintot kap. A feladata az lesz, hogy mindent kipróbáljon, tesztelje és véleményezze az utakat a világ legszebb tájain, és az élményeiről folyamatosan beszámoljon videóblog és internetes napló formájában. Az állás határozott időre, a munkakezdéstől számított féléves időtartamra szól.

A játék háromfordulós. Az első körben bemutatkozó videókat kell küldeni, amelyek közül a Tensi Kft. utazási iroda munkatársai juttatják a legjobb százat a következő fordulóba, ahol elkezdődhet a rajongók gyűjtése. A második körben már a weboldalon és a Facebookon szavazók döntik el, ki jut majd a tízes döntőbe, így előnyben lesznek azok, akinek kiterjedt ismeretségi körük van, vagy gyorsan képesek maguk mellé szavazótábort gyűjteni. A döntő egy izgalmas és játékos vetélkedő lesz Budapesten, 2011 márciusában. A nyeremény hat csodálatos luxusút (havonta egy) és egymillió forint.

Nem kell semmiféle „különleges feltételnek” megfelelni a jelentkezéshez, így minden magyarul és valamelyest angolul beszélő, utazni vágyó felnőtt korú jelentkezését várják. A jövőbeni nyertesnek havonta két hétre kell majd szabaddá tennie magát, hogy első kézből mutassa be a világ néhány csodáját. Nemcsak olyanok jelentkezhetnek, akik épp munkanélküliek, hanem olyan állásban levők is, akiknek a munkaadója belemegy a havi kéthetes fizetetlen szabadság kiadásába.

Volt már hasonló állás

Sokan emlékeznek talán, hogy az ausztrál idegenforgalmi bizottság tavaly „A világ legjobb állása” címmel egy álommunkát hirdetett meg, és azóta is számos hasonló kampány indult a világ minden táján. Nem véletlen a mostani „A világ második legjobb állása” elnevezés sem – nem titok, hogy habár a két kampány koncepciójában és lépéseiben különbözik, van kapcsolat köztük. A szervezők megkeresték a tavalyi kampány megbízóit, akik támogatásukról biztosították a magyar kezdeményezést. Sok sikert kívántak minden jelentkezőnek, és rengeteg örömöt a leendő szerencsés nyertesnek.

Ben Southall az ausztráliai játék győztese elképesztő kalandként élte meg a „munkát”. „2009 júliusában egy új és óriási kaland kezdődött számomra. Fantasztikus élmény volt egy olyan emlékezetes versenyben részt venni, mint „A világ legjobb állása”. Általában olyan dolgokkal foglalkozom, melyeket egyesek kalandosnak vagy akár őrültnek is tarthatnak, de én mindig is úgy próbáltam élni, hogy a lehető legjobban kihasználjam azt az időt, amit a Föld nevű bolygón töltök” – nyilatkozta.

Jelentkezni 2011. január 9-ig a lehet a „világ második legjobb állása” játék weboldalán.

Egyre több a „reklámállás”

Szintén a legjobb állásnak titulálta egy londoni piac az idén nyáron a sörkóstolói munkát, amely a fentiekhez hasonlóan egy ötkörös versennyel egybekötött pályázat volt. Ott a tudását, a sörök ismeretét mérték fel a versenyzőknek. A munkát elnyert férfinak, Steve Willamsnek az lett a feladata, hogy a Spitalfields piac összes kocsmájában végigkóstoljon minden sört és jelentést írjon a minőségükről, illetve blogolnia kell az élményeiről. Az internetes napló írása szinte az összes ilyen típusú munkával együtt jár: a luxuságyakat tesztelő – szintén brit – Roisin Madigan ezer fontot kapott egy hónapra azért, hogy napi nyolc órát aludjon a nyoszolyákban, és neki is be kellett számolnia a tapasztalatairól.

A Csatorna túloldalán, Franciaországban két diák lett a győztese a 2010 legjobb nyári munkájára meghirdetett álláspályázatnak: hat héten át 5000 euró (1,4 millió forint) zsebpénzért ők kenték a nyaralókra a naptejet az Atlanti-óceán partjának egyik legfelkapottabb üdülőhelyén, Sables-d’Olonne strandján. A versenyt az egyik kozmetikai cég szponzorálta.

Hazánkban is volt már példa hasonló álommunkára: idén nyáron a „magyar Pamela Andresont” kereste egy szépségverseny segítségével a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő. A 32 éves nyertesnek, Patkós Évának a fürdő a fejlesztési programját kellett népszerűsítenie. Az ország legjobban fizetett úszómesternője, a sárvári „Baywatch-lány” 10 napi munkáért 250 ezer forintot kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik