Pénzügy

Tilos munka közben meccset nézni

Tilos Németországban munka közben focit nézni - szögezte le a német munkaadók szövetsége a dél-afrikai labdarúgó világbajnokság kapcsán. Az nyilatkozatot - a Siemenstől a BMW-ig - üdvözölték a legtekintélyesebb német vállalatok.

Minderre azért volt szükség, mert Németországban tetőpontjára hágott a fociláz. A német szurkolók, de a focihoz kevésbé értők is abban reménykednek, hogy a német válogatott megszerzi az ország negyedik világbajnoki aranyérmét.

Az alkalmazottak épp ezért abban bíznak, hogy a kivételes helyzetre tekintettel a főnökök engedékenyebbek lesznek, és elnézik, hogy beosztottjaik fél szemmel a televíziót lesik vagy a munkakehelyre becsempészett kisrádiót hallgatják. Sőt adott esetben még azt sem veszik zokon, hogy 20, 30, netán 90 percre kiugranak a munkahely közelében lévő, legelső olyan helyre, ahol hatalmas kivetítőkön lehet élvezni a meccseket.

A most közzétett állásfoglalás azonban véget vetett ezeknek a reményeknek. A nyilatkozat kimondta, hogy – német világbajnoki esélyek ide vagy oda – a munkában való pontos megjelenés kötelező, mint ahogy a teljes munkaidő intenzív ledolgozása is. A munkaadók leszögezték: a világbajnokság ellenére sem lehet rendkívüli állapot.

A főnök engedményt tehet

A foci iránti rajongásuk és a munkaszeretetük között vergődő német munkavállalók viszont abba kapaszkodnak, hogy a főnököknek mégiscsak megesik a szívük a szerencsétlen szurkolókon, és engedményeket tesznek. Például jövő pénteken, amikor a német válogatott a szerbek ellen nem sokkal 13 óra után, vagyis a munkaidőben játszik.

A már említett Siemens és a BMW a tilalom általános támogatása ellenére jelezte, hogy kész némi kompromisszumra. Lehet szó korábbi munkakezdésről, túlóráról vagy épp műszakcseréről, a fontos az, hogy a munka eredményessége mindennek ne lássa kárát. A munka átmeneti – “két félidős” – beszüntetése azonban fel sem merülhet, mert – mint a BMW fogalmazott – a minőségi munka teljes koncentrációt kíván, és amellett nem lehet például televíziót nézni.

Fokozott az ellenőrzés

Munkajogászok szerint az alkalmazók a világbajnokság idején még inkább árgus szemekkel figyelik, hogy ki, mikor jelent beteget, netán egybeesik-e a hirtelen betegség egy-egy izgalmas mérkőzéssel. A vállalatok erre az esetre fokozott ellenőrzést terveznek, és a magukat csupán focinézéssel “kúrálókat” felmondás fenyegeti. Mint ahogy azokat is, akiken másnap igen csak meglátszik, hogy előző este kedvenc csapatuk győzelme vagy épp veresége miatt egészen a munkaképtelenség határáig felöntöttek a garatra.

Azt persze a német munkaadók is tudják, hogy az élelmes munkavállalók mindig találnak kiskaput. Akár a mellékhelyiségben is belehallgatnak a becsempészett rádió közvetítésébe, vagy az interneten követhetik a mérkőzéseket. A tekintélyes hohenheimi munkaügyi intézet ezért mindössze azt a reményt fogalmazta meg, hogy a július 11-ig tartó torna nem okoz nagyobb gazdasági veszteségeket a német vállalatoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik