Pénzügy

Munkaügyi döntőbírókat választottak

Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) utolsó ülését tartotta pénteken, ahol megválasztották a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat 82 tagját.

A Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat (MKDSZ) korábbi tagjainak mandátuma 2010. május 29-én lejár, a most elfogadott listán szereplő szakemberek június elsejei hatállyal kezdik meg munkájukat, mandátumuk 5 évre szól.

Kiss Péter leköszönő társadalompolitikai miniszter napirend előtti felszólalásában köszönetet mondott az érdekegyeztető tanács eddigi munkájáért. Hangsúlyozta: az elmúlt időszak együttműködésének, partnerségének és vitáinak köszönhetően Magyarországon egy rendkívül nehéz időszakban, a világgazdasági válság idején sikerült a kialakult szükségszerű érdekkonfliktusokat a tárgyalóasztalnál megoldani.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, a munkaadói oldal képviseletében elmondta: fontos, hogy az OÉT-en minden évben meg tudtak állapodni a minimálbérről, és átlagbér-ajánlást is tudtak adni. A társadalmi béke megőrzésében az OÉT-nek is szerepe volt, ezt becsülni kell, különösen a jelenlegi görögországi helyzet tükrében – mondta a főtitkár.

Az Autonómok kiálltak a korengedményes nyugdíjért

Napirend előtti felszólalásában Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a korkedvezményes nyugdíj jogintézménye, amelynek jogi szabályozása idén december 31-éig érvényes, nincs megnyugtatóan rendezve. A munkavállalói oldal úgy látja, hogy a kapcsolódó miniszteri javaslat nem alkalmas arra, hogy tárgyalási alap legyen – mondta Borsik János.

A korkedvezmény jogintézménye ösztönzi a főként veszélyes és egészségre ártalmas munkakörökben dolgozókat a munkaszerződés megkötésére, ezért tovább kell vinni ezt a jogintézményt. Hozzáfűzte: ha nem sikerül lezárni a következő időszakban megnyugtatóan a korkedvezmény kérdését, akkor meg kell hosszabbítani annak időbeli hatályát.

Herczog László szociális és munkaügyi miniszter erre reagálva elmondta: szakértői egyeztetést kell kezdeni a témában, és továbbra is napirenden kell tartani.

Kikből lett döntőbíró?

A pénteki plenáris ülésen elfogadott közvetítői és döntőbírói listán szerepel többek között Herczog László leköszönő szociális és munkaügyi miniszter, Gulyás Kálmán, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára, valamint Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) államtitkára.

A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) főosztályaként működő MKDSZ-t az OÉT 1996. július 1-jei hatállyal hozta létre, hogy – felkérés esetén – segítse a szociális partnereket a kialakult kollektív munkaügyi viták rendezésében a közvetítés a döntőbíráskodás eszközével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik