Pénzügy

Külön közmunkaprogram indul romáknak

Januártól mintegy 25 ezer álláskeresőt vonhat be a szaktárca a 13 milliárd forintos támogatással megvalósuló hat közmunkaprogramba. Ezek között első ízben indul olyan, amelyet kifejezetten romáknak dolgoztak ki.

A válság nyomán szűkülő munkaerőpiacon felértékelődik a közfoglalkoztatás szerepe. A jövő évi költségvetés elfogadása utat nyitott a 2010-es közmunkaprogramoknak – áll a Szociális és Munkaügyi Minisztérium lapunknak eljuttatott közleményében.

Új programelem csak roma közmunkások számára elérhető: hárommilliárd forint keretösszegű, és több hónapos előkészítés után a cigány kisebbségi önkormányzatok bevonásával és egyetértésével indulhat el. Az öt hónapon át tartó foglalkoztatás kiemelt célcsoportja a fiatal munkanélküli korosztály. A részvétel önkéntes nyilatkozaton alapul.

A kezdeményezés partneri együttműködésre ösztönzi az önkormányzatokat és a kisebbségi önkormányzatokat, és bevonja a cigányság érdekében dolgozó civil szervezeteket is. Célja egyrészt a közfeladatok segítése, másrészt a cigányság életkörülményeinek javítása.

Mit dolgozhatnak?

A programban részt vevők a nyugdíjbiztosító papíralapú adatainak elektronikus rögzítését, szkennelését, romatelepek rendbetételét, árvíz- és belvízvédelmi munkákat, nagyobb patakok vagy folyómedrek megtisztítását végzik majd. A szociális ellátás, a lakhatás segítésében is közreműködnek azoknál, akik önhibájukon kívül nem képesek erre.

Hatmilliárd forintból önkormányzati téli-tavaszi program indul öt hónapon keresztül, amely során előnyt élveznek a hátrányos helyzetű települések, a forrás felét a leghátrányosabb besorolású kistérségek, negyedét a hátrányos besorolású kistérségek kapják.

Négymilliárd forinttal támogatja a tárca a januártól augusztus végéig tartó, már hagyományossá vált szakmai programokat. Az erdőművelésben, a vasutak és a vízvédelmi létesítmények mellett, a jelentősebb üdülőhelyeken, valamint a nemzeti parkokban dolgozók számát növelik. Ez a program több mint kétmilliárd forintos önrésszel és társfinanszírozással valósul meg, amelyre az állami vagyon kezelőitől, fenntartóitól és társminisztériumoktól számíthat a szaktárca.

A pályázatok napokon belül megjelennek

Annak érdekében, hogy a rászorulók a munkát minél hamarabb megkezdhessék a közmunkaprogramokban, a pályázati felhívások napokon belül megjelenhetnek. A beadási határidő várhatóan december 21. lesz, így a bírálatok és a döntés-előkészítés után a miniszteri támogató döntés január 10-re megszülethet, és a program január 15-én elindulhat.

A közmunkákban csak regisztrált álláskeresők vehetnek részt, és a résztvevők legalább ötven százalékának rendelkezésre állási támogatásra jogosult személynek kell lennie.

2009-ben 16 ezer közmunkásnak adtak munkát

Idén tíz közmunkaprogramban 16 ezer közmunkást foglalkoztattak 4-9 hónapig, 2200-an képzésben részesültek.

A 9,3 milliárd összértékű programokban dolgozó emberek a téli-tavaszi időszakban az önkormányzatok által meghatározott feladatokat hajtottak végre. Közreműködtek erdőművelésben és -telepítésben, karbantartották a vasutak, közutak környezetét, árvíz- és belvízvédelmi munkálatokat végeztek, a nemzeti parkok természeti állapotát javították, parlagfüvet irtottak és idegenforgalmat segítő programokban vettek részt.

A kórházi program sikeres volt: az egészségügy, a kórházak létszámgondjai enyhültek, ma is 350 közmunkás dolgozik és tanul egészségügyi intézményekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik