Pénzügy

Bércsata – nem ez a harc volt a végső

Pénteken elindult a bérekről az országos érdekegyeztetés: a munkavállalók 80 ezer forintos minimálbér ajánlattal nyitottak, amelyet a munkaadók túlzottnak minősítettek, de konkrét ajánlattal nem álltak elő. A kormányzati oldal azt szeretné, ha a nettó bérek legalább 4,1 százalékkal emelkednének.

A kormányzat szerint a nettó béreknek legalább 4,1 százalékkal kellene emelkedniük jövőre – derült ki az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén. A kormány el akarja ugyanis kerülni a reálbércsökkenést, a 2010-es költségvetési tervezet inflációs sarokszáma pedig 4,1 százalék.

Nemcsak kalapács kell az ökölbe...

Nemcsak kalapács kell az ökölbe… Grafika: Rédley Tamás

A kormányzati oldal úgy vélte, hogy az alsóbb jövedelmi rétegűekre vonatkozó országos bérajánlást (akiket az adórendszer változása kevésé érint kedvezően, mint az átlagbér közelében keresőket) annak százalékos arányában kellene megállapítani, ami a 2010-es illetve 2009-es minimálbér aránya.

Sokallták a 80 ezret

Az emelkedés kétszámjegyű (11,9 százalék) lenne, ha a munkaadók elfogadnák a munkavállalók javaslatát (80 ezer forint), de természetesen ez nem történt meg az egyeztetésen. A munkavállalói oldal ugyanakkor nem is fogalmazta meg konkrétan a maga javaslatát, arra hivatkozva, hogy egyeztetniük kell még a munkaadói oldal tagszervezeteinek.

A kormányzat a minimálbér reálértékének csökkenését sem szeretné, ami azt jelenti a számok nyelvére fordítva, hogy a jelenleg 57815 forint nettó minimálbérnek jövőre legalább 60185 forintra kellene nőnie. Ez már 73500 forintos bruttó minimálbérnél pár forinttal túlteljesülne, jóllehet ez csak 2,8 százalékos emelést jelentene.

A reálkereset tartásához 10 százalék is kevés

Egy ilyen mértékű béremelés viszont nem őrizné meg feltétlenül az alsóbb jövedelmi sávban keresők nettó reáljövedelmét. Egy bruttó 100 ezer forintot kereső munkavállaló jelenleg nettója jelenleg 76340 forint, egy 2,8 százalékos bruttó emelés után 78229 forintot keres majd (2,5 százalékos nettó emelkedés). De még ha 4,1 százalékkal emelkedik a bruttója (nettó 79027 forint), a nettó emelkedés akkor is csak 3,5 százalékos.

Ha viszont azzal kalkulálunk, hogy a munkavállaló elveszíti az eddig kapott hideg étkezési utalványait, amelyet jövőre csaknem 100 százalékos teher sújt, akkor egy tíz százalékos emelés (nettó 82651 forint) sem elegendő ahhoz, hogy ne csökkenjen a reálkeresete.

Az átlagbér környékén keresők viszont valóban – a korábbi kormányzati kommunikációhoz híven – fizetésemelés nélküli is reálbér-emelkedés történik. A rossz hír az, hogy ez a kör a munkavállalóknak csak a kisebbségét jelenti, s a reálkereset – bérek és juttatások együtt – szinten maradása az adómentes juttatások drasztikus szűkítése miatt még ebben a körben sem biztos, ha elmarad a fizetések megemelése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik