Egy hirtelen betoppanó külső szemlélő azt hihette volna, hogy heves munkahelyi veszekedésbe csöppent, látva az egyik hazai nagyvállalat tréningjén sírdogáló dolgozókat. „El kellett volna hoznunk a százas papír zsebkendőt” – fogalmaztak a munkatársak, akik részt vettek a szervezeti egységük számára szervezett „kultúra workshopon”. A Manmore Training Bt. a cégen belüli bizalom erősítését a tüskézésnek nevezett gyakorlattal kezdte, vagyis – ahogy Zsikla Gábor ügyvezető partner fogalmaz – kisöpörték a szőnyeg alól a felgyülemlett személyes indulatokat és sértettségeket. „Olykor egy teljes nap rámegy arra, hogy végigvegyük, ki, mikor és hogyan bántotta meg a másikat, és tisztázzuk a problémákat. Ez meglehetősen mély és intim folyamat, előfordul, hogy sírással végződik.” A tüskézés során ugyanis a résztvevők kilépnek a megszokott környezetükből, vagyis elhagyják a komfort zónájukat.
Határmezsgyék
A komfort zóna a biztonságérzet területe, ahol jól ismert, kezelhető szituációk és megszokott feladatok képezik a mindennapi rutin részét. „A legtöbben az egyensúly fenntartására törekszünk, akár a feszültségek elfojtásával is. Ez a hozzáállás azonban nem mindig szolgálja az alkalmazkodást, és egy nehéz élethelyzet hatására fel is borulhat” – magyarázza Szirmay Ágnes munkapszichológus. Ebben a zónában azonban nincs lehetőség tanulásra vagy fejlődésre, ezért a tréningek nagy része arra épít, hogy kiléptesse a résztvevőket a kényelmi területről egy tanulási zónába.
Elsősorban a szabadtéri feladatokat, kalandtúrákat tartalmazó tréningek célozzák meg a kimozdítást. Az extrém körülmények között – például kötélpályán vagy mászófalon – zajló gyakorlatok lehetőséget teremtenek arra, hogy a résztvevők új dolgokat, új készségeket tanuljanak.
Rajz: Szántói Krisztián
A szabadtéri tréningezők a pozitív stressz jótékony hatására építenek; olyan, kihívásokkal teli szituációkat generálnak, amelyek a munkahelyen is előfordulhatnak, például amikor az alkalmazottak egy új, nehéz projektbe fognak. A feladatok megoldása közben nő a csapattagok önbizalma, a közösen átélt élmények pedig elősegítik a csoporton belüli nyitottabb kommunikációt. A munkahelyre visszatérve mindez hatékonyabb csapatmunkát és gyorsabb problémamegoldást eredményez.
A gyakorlatban azonban korántsem könnyű meghatározni, mi is a komfort zóna, mivel annak sokféle értelmezése létezik, ráadásul a határai mindenkinél máshol húzódnak. „Azt azért nem nevezném a komfort zónából való kilépésnek, amikor valaki egy belső munkahelyi gyakorlaton elkezdi mondani a főnökének, hogy mi a problémája vele. Ez az egyik résztvevőnél még belefér a komfort zónába, a másiknál már nem” – vélekedik Zsikla Gábor. Szerinte ezért elsősorban az számít, hogy egyénileg ki milyen messzire kerül a komfort zónájától, illetve önként teszi ezt, vagy külső ráhatásra. A Manmore-nál nem hisznek a kényszerítésben, ezért a tréningeken semmi sem kötelező. Mivel nem tudják megállapítani az egyéni korlátokat, tréningjeiken mindenki addig megy el, ameddig ténylegesen akar. A tréner a bizalom kiépítésével azonban már motiválhatja az illetőt, hogy megtegye a kellő lépést. „A tréning csak egy lehetőség arra, hogy például elmondjanak olyan dolgokat is, amelyekről eddig nem tudtak beszélni” – mondja Zsikla.
Kultúrsokk
A komfort zóna határait illetően nemzetközi sajátosságok is kimutathatóak. „Amikor külföldieket tréningezünk, egy kicsit mindig tapogatóznunk kell. A történelmi és kulturális háttér befolyásolhatja a résztvevők érzékenységét; azt például, hogy mi zavarja őket, vagy milyen módon állnak a humorhoz” – meséli tapasztalatait Tumbász Kata, az ActiveZone Kft. ügyvezetője és trénere. Míg az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában kedveltek a játékosabb gyakorlatok, a magyarok hajlamosabbak komolyabban venni a feladatokat. A kelet-európai országokra ugyanakkor jellemző, hogy a tréningen résztvevőket irritálja a felettük jegyzetelő tréner, melynek oka a politikai múltban gyökerezhet. „Főleg a románoknál tapasztaltam, hogy tartanak a megfigyelés érzetétől. Kelet-Európában zavaróbb, hogy mit írnak le rólam, mit látnak belőlem.” A magyar vállalatoknál akár az is a komfort zóna elhagyásának számíthat, ha sikerül beépíteni a céges kultúrába a pozitív visszajelzéseket, mivel a szakemberek szerint nálunk kifejezetten nehéz elismerést megfogalmazni akár a saját teljesítményről, akár a máséról.
legyen ön is fn tudósító!
A cégen belüli változások eléréséhez és a szervezeti kultúra fejlesztéséhez sokszor nem csak az alkalmazottak lépik át a komfort zónájuk határait. A siker érdekében a vezető beosztásúak nyitottságára is szükség van, ez azonban őket is arra kényszeríti, hogy kilépjenek az addig megszokott működésből. A Manmore egy hazai FMCG-cég esetében elérte, hogy a ranglétra alsóbb fokán álló alkalmazottak is merjenek visszajelzést adni a vezetésnek. Kezdetben kifejezetten nehezen hangolódtak rá a dolgozók, hogy valóban odamehetnek a vezérigazgatóhoz, és akár tanácsot is adhatnak neki, de amikor ez megtörtént, az igazgató meghallgatta és az egész vállalati csapat előtt köszönte meg a javaslatokat. Az ilyen sikertörténetek jól mutatják a felső vezetők szerepét, akiknek a tréningek során szintén át kell lépniük saját komfort zónájuk határait.
Céges cirkusz
Nyugat-Európában immár visszaszorulóban vannak a kényelmi állapot elhagyását elsődlegesen megcélzó szabadtéri programok, Magyarországon azonban egyelőre növekszik a népszerűségük. Ezt a folyamatot a gazdasági válság is erősítheti. Ha egy cég megengedheti magának a tréningezést, gyakran mindössze annyi az igénye, hogy a munkatársak kikapcsoljanak, megfeledkezzenek a problémáikról és legyen pár órájuk közös élményekre – ez azonban nem feltétlenül számít valódi tréningnek. Bodó Péter, a HR Network-öt alapító Dr. Bodó Training & Consulting Kft. vezetője úgy véli, ilyen esetekben az jelentheti az egyik legnagyobb problémát, hogy a kimozdítás öncélú. „A komfort zóna elhagyása nem történhet ok nélkül. Amennyiben nincs meg ennek a helye és az értelme, hogy hol tudják azt hasznosítani a munkában, üres frázis marad” – hangsúlyozza.
A szabadtéri tréningeken fokozottan fennáll annak a veszélye, hogy a szenzációhajhászás irányába mozdulnak el, különösen a nem megfelelően képzett trénerek vezényletével. Előfordul, hogy szállodák szerveznek olyan rendezvényeket – például egyszerű paintball-csatákat –, amelyeket aztán a komfort zóna átlépésének lehetőségeként próbálnak eladni vállalatoknak. A trénerek között olyan egykori ipari alpinisták is akadnak, akik megfelelő képesítést szereztek, de a programjaik során továbbra is inkább az extrémitásra koncentrálnak, és nem annyira a résztvevők igényeire vagy a feladatokon át történő problémamegoldásra.
Szirmay Ágnes szerint az ilyen rendezvények nem többek kerülőútnál. „Mindenkinek megvan a maga érzékeny pontja, amit meg kell találni, de ez nagyfokú odafigyelést és rugalmasságot igényel a tréner részéről. Attól, hogy valakit leeresztünk egy sziklára, önmagában nem történik változás”.
