Pénzügy

Tönkrement a Hollóházi Porcelán?

A Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. akár csődöt is jelenthet, ha a cégnek nem sikerül egyezséget kötni a hitelezőkkel. Tavaly 86 millió forintos veszteséggel zárt a porcelángyár, akkor szó volt arról, hogy a többségi tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. új vállalatot alapít, ám ez nem történt meg.

A helyzet jelenlegi állása szerint a cég legalább 2010. január 31-ig tovább gyártja a porcelánokat, eddig szól ugyanis az új vezérigazgató, Jenei Szabolcs kinevezése.

A cég honlapján olvasható egy pályázati felhívás, amelyben a Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. nyilvános, egyfordulós pályázatot írt ki összes porcelán késztermékének, tárgyi eszközeinek és immateriális javainak értékesítésére. A termékeket már 350 millió forint+áfáért, a tárgyi eszközöket és immateriális javakat pedig – ideértve a márkanév használatához fűződő jogokat is – minimum 400 millió forint+áfáért eladták volna. Ám a pályázati határidő lejártáig egy ajánlat sem érkezett. A HR Globe munkatársa megkereste az illetékeseket, akik azonban ez idáig nem válaszoltak.

Azoknak a dolgozóknak, akiket érint a cég csődje, nem lesz könnyű a helyzetük: az év hatodik hónapjában a legtöbb munkanélkülit – 66,2 ezret – Borsod-Abaúj-Zemplén megyében regisztrálták, ide tartozik Hollóháza is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik