Pénzügy

Martfű meg akarja menteni a cipőgyár pénzét

Martfű önkormányzata akcióba kezdett, hogy megmentsék a helyi cipőgyár még meglévő vagyonát, az ügy érdekében a térség szocialista országgyűlési képviselője is lobbizik - írta keddi számában az Új Néplap.

Az előzményekről a Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilapból kiderül: egy fővárosi kft. 2007 augusztusában 3 millió forintért vásárolta meg az állami vagyonkezelőtől a martfűi Tisza Cipő Zrt.-t, valamint a martfűi és a mezőtúri cipőgyártó kft.-t.

A fővárosi kft. vállalta, hogy 70 millió forint korábbi tagi kölcsönt visszafizet az államkasszába, elvégzi a martfűi telephely környezetvédelmi kármentesítését, és a következő 5 évben maximum öt százalékos létszámleépítést hajt végre. Ehhez képest a kft. azóta teljesen felszámolta a termelést Marfűn, nem végezte el a mentesítést, és egy fillért sem fizetett vissza a 70 millió forint tartozásból.

Az Új Néplap cikke szerint Bakonyi Péter, Martfű polgármestere ezért vagyonmentő akcióba kezdett. Azt kérte az állami vagyonkezelőtől, hogy ruházza át a városra a követeléseket, mert az sokkal jobb gazdaként bánna a követeléssel, és biztosan érvényesítené azt a nem fizető adósokkal szemben.

Farkas Imre, a térség szocialista parlamenti képviselője nemrég interpellációt intézett a vagyonkezelőt felügyelő pénzügyminiszterhez, már csak a kormányzati döntésre várnak – írta az újság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik